Felvidék

Nádszegi tornagyőzelem


Nádszeg győzelemével zárult a nagymegyeri ifi teremlabdarúgó torna

Január 8-án immáron második alkalommal került megrendezésre az ifjúsági korosztály (U19) teremlabdarúgó tornája, aminek ismét a nagymegyeri sportcsarnok adott helyet.

A szervezőknek köszönhetően a nagy számú közönség nagy tradíciókkal rendelkező klubok csapatait láthatták a küzdelmek során, akik foként a magasan jegyzett különböző régióbajnokságokban képviseltetik magukat hétről hétre. Sajnálatos módon az érsekújvári klub az utolsó pillanatban változtatta meg részvételi szándékát, de egy gyorsan végrehajtott átszervezés után útjára indulhatott a labda az A – csoport első mérkőzésen (Ekel-Kisudvarnok).

A játék a két csoportba osztott csapatok közt folyamatosan zajlott minimális megszakításokkal, így a nézők gyakorlatilag szinte alig maradtak futball nélkül. A résztvevő játékosok és edzőik nagyban hozzájárultak a szervezők által létrehozott magas színvonalú tornához, hiszen az ő teljesítményük határozta meg igazán az esemény arculatát. A csoport küzdelmekből Illésháza, Nádszeg, Naszvad és Ekel csapatai kerültek ki győztesen, így ők várhatták bizakodva az elődöntőket. Az itt született eredmények után a helyosztón Naszvad és Ekel, a döntőben pedig Illésháza és Nádszeg csapott össze, amit aztán az egész tornán kiegyensúlyozott teljesítményt mutató mátyusföldi alakulat – Nádszeg – teljesen megérdemelten hódított el.

Szalay Gábor, a VSK Nagymegyer U19 – es csapatának vezetőedzője – egyben a torna egyik szervezője – elmondta, hogy nagy örömmel tölti el a klubok aktív érdeklődése a torna iránt és hogy minden csapat tudása legjavát adta, továbbá, hogy egy kivétellel a nagyobb sérülések elkerültek a játékosokat. A nádszegiek kiváló játékosának ez úton is mindenki mielőbbi felépülést kíván. Kiemelte, ekkora érdeklődés mellett szinte biztos, hogy a következő években is megrendezésre kerül majd az ifjúsági csapatok teremlabdarúgó tornája.

Végeredmény:

1.    Nádszeg
2.    Illésháza
3.    Naszvad
4.    Ekel
5.    Kisudvarnok
6.    Marcelháza
7.    Nagymegyer „A“
8.    Nagymegyer „B“
9.    Nemesócsa

Legjobb góllövő: Rovenský Marián (5 gól)

Legjobb játékos: Vontszemű Marko (Nádszeg)

Legjobb kapus: Dolník Dávid

forrás: sportolunk.sk