Felvidék

Két nap alatt négyen távoztak a Slovanból


Fiatalításra és komoly változásokra készülnek a pozsonyi klubnál

A pozsonyi Slovan ősszel tájékoztatott arról, hogy szeretne fiatalítani a keretén. Arról, hogy kik érkezhetnek, egyelőre csend van, az utóbbi két napban viszont négy játékos távozásáról érkezett hír - írja a Šport.sk.

A portál korábban közölte, hogy a csapathoz a téli szünet után már nem tér vissza a DAC-cal korábban gólkirályi címig jutó venezuelai Eric Ramirez, aki pillanatnyilag vendégjátékon van a Dinamo Kijevtől. Elvileg az idei szezon végéig, ráadásul opciójuk van a megvásárlására is, de a magas ára miatt nem valószínű, hogy a Pozsony élne vele.

A Slovan Ramirez távozásáról hivatalosan egyelőre nem tájékoztatott, megtette viszont ezt David Hrnčár kapcsán, aki féléves vendégjátékra távozott a belga másodosztály második helyén tanyázó SK Beverenhez. Az esetében szintén fennáll egy vásárlási opció a szezon végén.

Ugyancsak beszámoltak a pozsonyiak arról, hogy szerződést bontottak a nigéiai középpályással, Ibrahim Rabiuval, aki 2017 óta focizott a Slovannál, ez idő alatt pedig négy bajnoki címet és három kupát nyert. Az utóbbi hónapokban egészségügyi problémái voltak, alig játszott.

Csütörtökön jelentették be, hogy az Európa-ligában nyolcaddöntős Ferencváros leigazolta a Slovantól Myenty Abena suriname-i válogatott labdarúgót. A zöld-fehér klub honlapjának beszámolója szerint a holland állampolgársággal is rendelkező futballista az Utrecht második számú csapatában mutatkozott be, majd a De Graafschappal feljutott a holland élvonalba. Ezt követően 2019 elején szerződött a Spartak Trnavához, amellyel megnyerte a Szlovák Kupát. A nyolcszoros suriname-i válogatott védő a nagy rivális Slovanhoz igazolva háromszor nyert szlovák bajnokságot és újabb két alkalommal elhódította a kupát is.

A 28 éves játékos számára nem ismeretlen a magyar bajnok, mivel tavaly nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében mindkét mérkőzést végigjátszotta az FTC ellen a pozsonyi csapat színeiben. A párharcot 5-3-as összesítéssel a magyar klub nyerte.

forrás: parameter.sk