Felvidék

Négy pontra nőtt a DAC előnye


Győzelemmel kezdte meg a felsőházi rájátszást a DAC

Az újonc Besztercebánya otthonában kezdte meg a felsőházi rájátszást a DAC.

A sárga-kékek előtt óriási esély kínálkozott előnyük növelésére, mivel a Slovan nem kis meglepetésre vereséget szenvedett hazai pályán a Zsolna ellen.

Adrian Guľa a DAC kezdőjében több változást is eszközölt és Ionnis Niarchos, Kalmár Zsolt is kikerült a csallóközi együttes kezdőjéből, akik helyét Nikola Krstović, valamint Sebastian Nebyla foglalta el kezdőben. A piros-fehérek játékoskeretében három egykori DAC-futballistát is találunk: Timotej Záhumenský, Branislav Ľupták és Róbert Polievka. Mellettük Martin Rymarenko és Andrija Balić kölcsönben szerepel a Urpín lába alatt. Balić azonban a két klub megegyezése alapján nem léphetett pályára a két csapat mérkőzésén.

A találkozót megelőzően a reggeli órákban pedig egy szomorú eset is érte a sárga-kékeket. A DAC csapatbuszát egy provokatív támadás érte, miután ismeretlen tettesek tojásokkal dobálták meg a járművet.

A szombati nap folyamán pedig hasonló támadás érte az erdélyi Sepsiszentgyörgy csapatbuszát Bukarestben, akik a FCSB ellen léptek pályára.

A Besztercebánya otthonában a DAC panamai válogatott, Cesar Blackman jubilált, miután századik bajnoki mérkőzésén lépett pályára a csallóközi együttes színeiben.

A DAC kiválóan kezdte a mérkőzést és Krstović első próbálkozása még kimaradt, de a negyedik percben már nem hibázott a montenegrói gólgyáros, így a sárga-kékek nagyon hamar előnybe kerültek a katonák otthonában.

Blackman kiválóan ünnepelte meg századik ligameccsét, miután adott egy gólpasszt Krstovićnak. A folytatásban a DAC magabiztosan őrizte előnyét és nagy fölényben futballoztak a sárga-kékek. A 18. percben Gavrić került helyzetbe, de próbálkozását nagy bravúrral védte a kapus. A hazaiak első veszélyes próbálkozása a 21. percben érkezett Slávik jóvoltából, de Petráš hárított. A mérkőzés 24. percében kényszerű okokból cserélni kellett Guľának, miután Mateus Brunetti megsérült és a helyére Dominik Kružliak állt be.

Az első félóra után kettőre nőtt a sárga-kékek előnye, miután Nebyla húzta meg a bal szélen, ami után hajszálpontos labdája után Krstović fejelt a hálóba.

Nem sokkal később a hazaiak edzőjét, Michal Ščasnýt piros lappal jutalmazta Dohál játékvezető, túlzott reklamálásért járt a piros lap a hazaiak trénerének.

Az első játékrész hajrájában egy újabb remek dunaszerdahelyi támadás után Blackman második gólpasszát is kiosztotta Krstovićnak, aki ezzel mesterhármast szerzett. A sárga-kékek így megnyugtató háromgólos előnnyel mehettek pihenőre.

Fordulást követően a hazaiak aktívabbak és veszélyesebbek is lettek, de Krstović továbbra is nagy veszélyt jelentett a katonák kapujára. A montenegrói gólvágónak megvoltak az újabb lehetőségei a gólszerzésre, de nem tudott élni ezekkel. A találkozó 60. percében a DAC egykori támadója, Robert Polievka bombázott a sárga-kékek hálójába, így a hazaiak ismét visszajöttek a meccsbe. A szépítő találat még inkább meghozta a Besztercebánya játékosainak kedvét és több ígéretes támadást is vezettek a hazaiak. A 68. percben Polievka a kapufát is eltalálta. A hajrában a DAC több alkalommal is lezárhatta volna a mérkőzést, de Szánthó és Andzouana lövését is kivédte Hruška.

Nyolc perccel a vége előtt a Besztercebánya egy gólra csökkentette hátrányát, miután Matej Franko is betalált, ami izgalmas hajrát tartogatott.

A hazaiak mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében, be is találtak, de kezezés miatt nem adták meg Besztercebánya gólját. A ráadás perceiben, ha nehezen is, de megtartotta előnyét a DAC, ezzel pedig négy pontra nőtt előnyük a Slovan előtt győzelmüknek köszönhetően. Újabb idegenbeli győzelmével pedig új klubrekordot döntött a DAC, ugyanis eddig még sohasem nyertek egymást követő öt idegenbeli mérkőzést a sárga-kékek, ráadásul immáron 16 mérkőzés óta nem szenvedtek vereséget.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga), rájátszás, 1. forduló:
MFK Dukla Besztercebánya - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 2-3 (0-3)

Štadión SNP, Besztercebánya, 2538 néző, v.: Dohál - Štrbo, Vorel
Gólszerzők: 60. Polievka, 84. Franko ill. 4., 31., 35. Krstović
Sárga lapok: 28. Ľupták, 90. Franko ill. 37. Andzouana, 62. Risvanis
Kiállítva: 32. Ščasný (vezetőedző)

forrás: szurkolo.sk