Felvidék

Cirkusz Besztercebányán a bíró miatt


A besztercebányaiak a DAC elleni kétes szituációk miatt szidják a játékvezetőt

Amint arról beszámoltunk, a DAC vasárnap 3:2-es győzelmet aratott Besztercebányán, a Fortuna Liga rájátszásának 1. fordulójában. A hazaiak nehezen viselték a vereséget, és főként a játékvezető tevékenységét bírálták. A kiállított vezetőedző szerint élő adásban végezték őket ki – írja a šport.sk.

A DAC az első félidő után Nikola Krstović mesterhármasával 3:0-ra vezetett, de a hazaiak vezetőedzője, Michal Ščasný már a második gól után a kiállítás sorsára jutott. „Mérges voltam, mert a második gól előtt egyértelműen szabálytalankodtak Pišoja ellen, amit a játékvezető nem fújt le. Káromkodtam, de nem a játékvezetőre. Odaszaladt és lapot adott nekem. Újfent mondtam: ,p*csába, szabálytalanság volt’. Erre adott még egy sárga lapot” – idézi a besztercebányaiak hivatalos oldala Ščasnýt.

A második játékrészben újult erőre kaptak a hazaiak, és fel is jöttek egy gólra. A vendéglátók a lefújás után kemény bírálatokat fogalmaztak meg a mérkőzésen történt egyes mozzanatok miatt, elsősorban a játékvezető irányába. Az egyik ilyen a 71. percben történt. A VAR Pinto tizenhatoson belüli kezezését vizsgálta, ám néhány perc után a sípmester végül nem ítélt büntetőt a hazai csapat javára.

„A VAR ennél a szituációnál szemet hunyt, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a kézzel való játékba avatkozás szabályát” – olvasható a besztercebányai csapat hivatalos oldalán.

A hajrába érve a Banská Bystrica újfent betalált, és már csak egy gólra volt szüksége a döntetlenhez. Ez a hosszabbítás percében meg is született, a játékvezető viszont érvénytelenítette a találatot. Történt ugyanis, hogy egy bedobás után Ramadan próbálta meg elrúgni a labdát, de úgy ért bele, hogy az Ľupták fejére, majd onnan a karjára/vállára pattant a labda. A játékszer Frankóhoz került, aki aztán védhetetlenül a DAC kapujába bombázott. Csakhogy a játékvezető még azelőtt lefújta az esetet, hogy a laszti a hálóban kötött volna ki. A történtek vizsgálásához ezért sem vehették igénybe a VAR-t.

„Három érvényes gólt szereztünk, 3:3-mal kellett volna végződnie. VAR-t alkalmazunk a bajnokságban... én nem tudom. Ha kezezés volt, rendben van, de akkor hagyom végigmenni az akciót, és aztán a VAR érvénytelenítheti” – méltatlankodott a lefújás után a besztercebányaiak csapatkapitánya, Róbert Polievka.

A hazaiak nehezen viselték a vereséget, a végső sípszó után picit el is szabadultak az indulatok a pályán. „Sajnálatos, ami a mérkőzés után történt, ez nem tartozik a pályára. De, ha mindent beleadsz, bosszant, hogy valaki elrontja az egészet. Tulajdonképpen a 21. században VAR van a futballban, de nem használjuk úgy, ahogy azt kellene. Nem értem” – folytatta Polievka.

A hazaiak kiállított vezetőedzője, Michal Ščasný még keményebb bírálatot fogalmazott meg.

„Kivégzést láttunk élő adásban. Elképesztő, amit megengedett magának a játékvezető, ha egyáltalán lehet annak nevezni. A büntetőt még elfogadom, úgy magyarázzák, ahogy akarják. De nem fogadja el a szabályos gólt? Mindenki látta, hogy nem volt kéz. Itt van a VAR. Nem értek bizonyos helyzeteket. Az első játékrészben sokat hibáztunk, a másodikban viszont a fiúk visszajöttek a mérkőzésbe. De amit ő művelt velünk, az mindennek a teteje. Ilyet még nem éltem át, és azt hiszem, hogy élvonalbeli szinten már nem is fogunk. Nem tudom, hogy van-e valamilyen komplexusa. Ez már a második mérkőzés volt, amit idehaza fújt a DAC ellen. Azelőtt szintén megbüntették, amiért nem fújt be nekünk egy büntetőt. Normálisan, nyíltan fejezem ki magam, és ezért a lelátóra száműznek. Ő pedig egy hét múlva negyedik játékvezető lesz, vagy valahol máshol fújja majd a sípot” – zárta közlendőjét Ščasný.

forrás: parameter.sk