Hazai pályán nyerte az újváriak
Öt vereség után tudott győzni a HC Érsekújvár.
Az újváriak Gyetva (HC 07 Detva) ellen mérkőztek meg péntek este. Az első komolyabb lehetőség a vendégek előtt adódott, de a 6. percben Pospíšil révén a hazai csapat került előnybe egy szép szóló után. Kristín néhány védése után Érsekújvár egy emberelőnyt kihasználva Jakúbek góljával növelte előnyét.
A második húsz percben inkább a gyetvaiak álltak közel a gólszerzéshez, de a szerencse és a hazai kapus megőrizte az eredményt. Az utolsó harmadban mindkét oldalon akadtak nagy lehetőségek, de gólra az utolsó percig kellett várni. Négy másodperccel a vége előtt Urban állította be a 3-0-ás végeredményt egy üres kapuba lőtt góllal.
"Az első harmadban jó hokit mutattunk be, a középső harmadot uraltuk, így az ellenfelünk nem tudott minket nyomás alá helyezni. E mellett sok lövési kísérletünk is volt, Štumpf egyedül lőhetett volna hármat is. A második játékrészben gyengébbek voltunk, mondhatni rosszul játszottunk. Az ellenfelünk fölénk nőtt. A harmadik harmadban aztán egy jó befejezést mutattunk, őriztük az előnyünket, nem engedtük, hogy az ellenfelünk betaláljon" – értékelt Ladislav Branikovič, az újváriak megbízott edzője.
Tipsport Liga, 13. forduló:
HC Mikron Érsekújvár-HC 07 WPC Koliba Gyetva 3-0 (2-0, 0-0, 1-0)
Érsekújvár, 1 036 néző, v.: Novák, Müllner – Frimmel, Jurčiak
Gólszerzők: Pospíšil 6. (Jurík, Urban), Jakúbek 15. (Fábry, Mikuš), Urban 60. (Ordzovenský)
Fotó: facebook.com/HockeyClubNoveZamky
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: hc-nové-zámky, jégkorong, hoki, felkészülés, Érsekújvár, hc-Érsekújvár