Felvidék

Balonyi derbidiadal emberhátrányban


Az éllova hozta a kötelezőt a csilizközi riválisok Szapon zajló erőpróbáján

Vasárnap délután a Dunaszerdahelyi Területi Bajnokság AG Sport (VI.) ligája 17. fordulójában az éllovas balonyiak 2:1-es győzelme került a jegyzőkönyvbe a csilizközi riválisok Szapon zajló erőpróbáján.

A hazaiak szerettek volna visszavágni a tavaly nyáron Balonyon elszenvedett 1:4-es vereségért. Jó rajtot vettek, már a 12. percben vezetést szereztek. A vendégkapus, Németh Gábor megmozdulását piros lappal, 11-essel büntette a játékvezető. A vendéglátók értékesítették a büntetőt és emberelőnyben folytatták a párharcot. A meccs végén a vendégek örültek a három pontnak. „Csatát vesztettünk, de nem háborút. Ezúttal nem álltunk a helyzet magaslatán, nem tudtunk hasznot húzni az emberelőnyből. Mondhatni, a balonyiak közelebb álltak a harmadik gólhoz, mint mi az egyenlítő találathoz. Sajnos, a téli felkészülésünk nem az elképzeléseink szerint alakult. Betegség, sérülés, munkahelyi elfoglaltság miatt gyakran voltak hiányzók az edzésekről. Én is egyéves, műtét utáni kihagyás után igyekeztem segíteni a társaknak. Egy félidőt játszottam. Remélem, csakhamar jóra fordulnak a dolgok, s eredeti célunkat sikerül teljesítenünk. Az első ötben szeretnénk végezni” – ecsetelte a találkozót a rutinos szapi csapatvezető, Nagy Attila.

„Egy ütközést követően a bíró partjelzőjével egyeztetve tizenegyest ítélt ellenünk. Szerencsére a kiállítás és a hazai találat nem hozta zavarba a mieinket. Cseréltünk, némileg átszerveztük a csapat szerkezetét, egyre többet kezdeményeztünk, csakhamar fordítottunk. A 22. percben játékosedzőnk, Gerhát Bálint egyenlített, két perc elteltével pedig Vida Barnabás találatával a vezetést is átvettük. Akkor még kevesen gondolták, hogy ezzel beállt a végeredmény. Szerintem tíz emberrel is megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Megőriztük a tabella élén elfoglalt pozíciónkat, tizennégy mérkőzésre növeltük bajnoki veretlenségi sorozatunkat” – nyilatkozta lapunknak a párharcot értékelve Wunderlich Zsolt, a balonyi futballklub vezetőségi tagja. Elmondása szerint sikeres volt a téli felkészülés. Egyben maradt a csapat, a játékoskeretben csupán a Nagymegyerről hazatért saját nevelésű Szalacsi Krisztián számít újoncnak. A célkitűzés sem változott: továbbra is a bajnoki cím elhódítása a terv. „Tavaszelőn nehéz esélylatolgatásokba bocsátkozni. Messze van még a végállomás. Ráadásul az üldözőink, Pozsonyeperjes és Gelle elleni összecsapásokon vendégként lépünk pályára. De a többiek is a listavezetőt szeretnék két vállra fektetni. Nehéz időket élünk. Annak ellenére, hogy némileg csökkent az önkormányzat által folyósított támogatás, talpon tudtunk maradni. Kisebb támogatóink is vannak. A sportszervezet kártyaversennyel, sportbállal további bevételekhez jutott. Meccsről meccs- re haladunk a cél felé vezető úton, mindig a következő találkozóra összpontosítunk. Vasárnap a vásárútiakat szeretnénk két vállra fektetni, egyben elégtételt venni a tavaly augusztus 20-án elszenvedett eddigi egyetlen vereségért” – bizakodott a folytatást illetően Wunderlich Zsolt.

forrás: ujszo.com