Felvidék

„Mindenki a vérét fogja adni a pályán”


Történelmi mérkőzésre készül a DAC - ELŐZETES

Fotó: Cséfalvay Á. András

Az FC DAC 1904 labdarúgóklub pénteken sajtótájékoztatót tartott a hétvégi Slovan elleni rangadó előtt. A csapatot Jan Van Daele sportigazgató, Adrian Guľa vezetőedző és Kalmár Zsolt csapatkapitány képviselte.

Jan Van Daele szerint ez egy történelmi mérkőzés lesz. „Úgy gondolom, hogy mindenki, aki a sportban tevékenykedik, egy ilyen mérkőzésről álmodik. Fantasztikus hangulat várható, mindenki számára igazi futballünnep lesz” – mondta a sportigazgató, aki bízik benne, hogy a számukra kedvező eredmény születik majd. Mint mondja, az elmúlt hetekben ugyan akadtak kisebb problémák, de úgy véli, hogy az edzők jól felkészítették a csapatot a vasárnapi mérkőzésre.

„A bajnoki cím egy olyan dolog, amiről mindenki álmodik a sportban. Azóta, hogy Világi Oszkár lett a klub tulajdonosa, sokszor említették ezt a szót, és tudjuk, hogy ő is álmodik róla, de a szezon előtti sajtótájékoztatón azt emeltem ki, hogy a stabilitás a legfontosabb a csapatban. Egy olyan edző érkezett, aki fokozatosan azonosulni tudott a klub identitásával, értékeivel, és tudtuk, hogy az eredmények majd fokozatosan jönni fognak” – mondta.

Mint hozzátette: a bajnoki cím nem egy olyan dolog, ami csak úgy jön magától. Keményen kell érte dolgozni, és úgy gondolja, hogy a jelenlegi idényben sokat tettek érte.

„A sportban szükség van rá, hogy a csapat nyomás alatt legyen. De ha nem is sikerülne, számunkra a fejlődés, a mindennapi kemény munka a lényeges, ami azóta működik, hogy Guľa edző a csapathoz érkezett. Mi ezt folytatni szeretnénk, bármi is lesz a vége” – közölte.

Elmondása szerint a stabilitás talán sokkal korábban érkezett, mint azt várták volna, ami egyrészről meglepetés, másrészről viszont tudta, hogy megvan a csapatban a potenciál. Emellett örül, hogy az együttesnél tudhatja Adrian Guľát, akit Közép-Európa egyik legjobb edzőjének tart.

„Természetesen nem egyszerű a fiúkkal együtt dolgozni, hiszen többféle nemzetből áll a keret. De Guľa nagy erőssége, hogy tud bánni az emberekkel, nagy hangsúlyt fektet az értékekre, hogy hogyan viszonyuljon egyik a másikhoz. Tudjuk, hogy a futballban az edző azért is felel, hogy a csapat milyen taktikát választ, hogyan készíti fel az együttest. Szerintem nálunk ez a munkának valamivel több mint a 30 százalékát teszi ki, a maradék pedig az emberekkel való foglalkozást jelenti, ez nagy erőssége az edzőnek” – zárta Jan Van Daele.

Adrian Guľa vezetőedző úgy érzi, hogy a hétvégi mérkőzés előtt a fiúkban is egyre fokozódik a koncentráció, ami kulcsfontosságú lehet.

„Hogy mit kell tennünk? Egyszerű, több gólt kell szereznünk az ellenfélnél. Fel vagyunk tüzelve, és bízunk benne, hogy a szurkolóink további energiát adnak számunkra. Mindent megteszünk azért, hogy eredményesek legyünk. Örülünk, hogy a bajnokság ezen fázisában egy ilyen mérkőzésben lehet részünk egy minőségi ellenféllel szemben, egy gyönyörű stadionban. A célunk, hogy olyan eredményt érjünk el, amivel elégedettek lehetünk, ez pedig nem más, mint a győzelem” – mondta Guľa.

Ami a csapatot illeti: Risvanis kisebb sérüléssel küszködik, így egyelőre kérdéses, hogy bevethető állapotba kerül-e a találkozóra. Gavrić már elkezdte a futóedzéseket, és bízik benne, hogy rendelkezésükre áll majd. Blackman játéka is kérdéses, Dimun pedig sárga lapos eltiltás miatt nem léphet pályára. A sérülésből visszatért Krstović a Banská Bystrica elleni mérkőzés óta gólképtelen a bajnokságban, Guľa pedig bízik benne, hogy a Slovan ellen sikerül megtörni rossz szériáját.

Azzal kapcsolatban, hogy Kalmár az utóbbi mérkőzéseken egyszer a kezdőben, egyszer a cserepadon kezd, Guľa kiemelte, hogy a magyar középpályás hosszú sérülésből tért vissza, és máris nagyok iránta az elvárások.

„Egy dolog visszatérni, és más dolog visszatérni egy olyan szintre, mint mielőtt megsérült volna. Számunkra egy nagyon fontos játékos. Amikor Dunaszerdahelyre jártam mérkőzésekre, őt látván mindig úgy éreztem, hogy szeretnék a csapatomban tudni olyan játékost, aki felelősséget vállal a mérkőzések kulcspillanataiban. Most az a legfontosabb számunkra, hogy ezeket a tulajdonságait minél hamarabb kamatoztatni tudjuk. Számomra nem arról szól a futball, hogy ki kezd, és ki fejezi be a mérkőzést”– magyarázta Guľa, majd hozzátette: mindig azt tartják szem előtt, hogy mi a legjobb a klubnak.

„Mindig a klubot tartjuk az első helyen, azután következik a csapat, majd az egyén. Annak ellenére, hogy ő egy fontos játékos, megértette, hogy az adott pillanatban miként van rá szükségünk. Akár 60 percnyi, akár félórányi játékra. Akárcsak Trencsénben: csereként állt be, és eldöntötte a mérkőzést, négy gólt rúgtunk. De Besztercebányán és Aranyosmaróton is eldöntötte a találkozót. Nem túl kényelmes egy minőségi játékost, a csapatkapitányt a cserepadon hagyni, de ez is a munkám része” – mondta a vezetőedző.

Kalmár a hétvégi rangadóval kapcsolatban elmondta, hogy szerinte sikerült rendet rakni a fejekben a Podbrezová elleni meccs után, illetve kielemezték, hogy mit, hogyan kell jobban csinálniuk.

„Mindenki nagyon motivált és elszánt, hogy ezt az utolsó lépcsőfokot megugorjuk. Tudjuk, hogy mit nyerhetünk ezzel a meccsel, mit nyerhet vele a közönség és a klub. Mindenkinek át kell éreznie, hogy ez nem olyan meccs, mint a többi. Biztos vagyok benne, hogy telt ház előtt mindenki a vérét fogja adni a pályán. Mindenki ezeket a meccseket várja, mert, ha valamit el akarunk érni, akkor a riválist minimum egyszer le kell győzni. Úgy megyünk majd ki a pályára, hogy győzzünk és itthon tartsuk a három pontot” – fogadkozott Kalmár.

Mint mondja, az elmúlt két-három mérkőzésen nagyon akarták a győzelmet, amitől kissé görcsössé vált a játékuk, és az eredmények se jöttek. Viszont úgy véli, hogy a csapat ezen már maximálisan túltette magát.

„Egy olyan derbire készülünk, ami mindenki számára a legfontosabb a karrierje során. Hiszek benne, hogy a csapat meg tudja csinálni, és újra át tudjuk venni a vezetést. Nem titkolom, három meccs van hátra, három győzelmet akarunk elérni, és bajnokok akarunk lenni” – zárta a csapatkapitány.

A DAC-Slovan bajnoki mérkőzést vasárnap 17:30-tól rendezik a MOL Arénában, a Paraméter pedig élőben közvetíti.

forrás: parameter.sk