Felvidék

Távolodó bajnoki esélyek


Nem tudott csodát tenni a DAC, előnyben a Slovan a bajnokság hajrájában

A Fortuna Liga felsőházi rájátszásának 8. fordulójában a DAC hazai pályán 2:3-es vereséget szenvedett a Slovan ellen, így nagyon távolra került a bajnoki cím Dunaszerdahelytől, miközben a fővárosiak közel kerültek 13. Bajnoki aranyérmükhöz.

A története első bajnoki címéért küzdő DAC a sikerével visszavehette volna a vezetést a tabellán, így viszont nagy riválisa húzott el öt pontra két fordulóval a vége előtt.
    
A sárga-kékek magyar válogatott csapatkapitánya, Kalmár Zsolt végigjátszotta a meccset, amely botrányos körülmények között ért véget, mert a két csapat játékosai a Slovan hosszabbításban értékesített 11-ese után többször is összeakaszkodtak, egy ízben még a rendőröknek is pályára kellett futniuk, hogy szétválasszák a feleket.

A hazai szurkolótábor a vereség ellenére is megtapsolta a játékosokat, akik lógó orral mentek be az öltözőbe.

Adrián Guľa a mérkőzés követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy szégyenteljes az, hogy egy ilyen mérkőzés után a bírókról kell beszélni és reméli, hogy a meccsen lévő eseteket nem söprik majd a szőnyeg alá. Ettől függetlenül pedig egy jó mérkőzésen vannak túl, amelyet remek közönség előtt játszották. A DAC edzője azzal kezdte, hogy az a legnagyobb dolog a fociban, amikor egy vesztes mérkőzés után az egész stadion megtapsolja a csapatot és ez ma megtörtént a lefújás után.

DAC–Slovan Bratislava 2:3 (1:1)
Gólszerzők: Krstovic (5.), Ramadan (81.). ill. Lovat (42.), Green (74.), Weiss (95., 11-esből)
Játékvezető: Glova
12 211 néző.
Sárga lap: Kalmár, Káčer, Davis, Krstovic, ill. Kasia, De Marco

DAC: Petráš–Pinto, Kružliak, Brunetti, Andzouana (11. Davis)–Nebyla, Káčer, Kalmár–Blackman (46. Ramadan), Krstovic, Veselovský (78. Niarkhosz)

forrás: MTI / ujszo.com