Felvidék

"A szurkolóink számára fontos győzelmet arattunk"


Edzői értékelések a Zsolna – DAC mérkőzés után

Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

A DAC szombaton egygólos győzelmet aratott a Zsolna otthonában. Edzői értékelések:

Adrian Guľa (DAC 1904):
„A szurkolóink számára fontos győzelmet arattunk, és természetesen magunk miatt is örülünk a megnyert találkozónak. Drukkereink az egész mérkőzés alatt buzdítottak bennünket, és belehajtottak minket a győzelembe. A sérülések és sárga lapos eltiltások miatt is a maximumot kellett nyújtanunk. Más felállásban léptünk pályára, de úgy gondolom, hogy így is működött a rendszer. A lassabbnak tűnő első félidő utána a másodikban Krstović kihasználta a szögletből adódó helyzetet, és nagyon fontos gólt szerzett. Ezután sikerült megtartanunk az előnyünket. Az ellenfélnek voltak jó pillanatai, de a meccs eleji kihasználatlan lehetőségein kívül nem került igazán nagy gólhelyzetbe. Köszönöm a fiúknak a játékot, a szurkolóinknak pedig ismételten a buzdítást. Ez a győzelem az övék.”

Jaroslav Hynek (Zsolna): „Köszönöm a szurkolóknak, akik eljöttek a bajnokságot hosszú ideig vezető csapat elleni meccsre. Remek hangulatot teremtettek. A meccsen mint támadó, mint védelmi szempontból úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Jól hatástalanítottuk a DAC fegyverét. Az eredményről egyetlen mozdulat döntött egy rögzített helyzetet követően. A fiúkat azonban dicséret illeti, ahogy reagáltak a helyzetre, sikerült nyomást helyeznünk a vendégekre, és a végén még egy ígéretes szabadrúgást is elvégezhettünk. Nem sikerült azonban az egyenlítés, ellenfelünk nagyon jól védekezett a végén, és semmit nem engedett meg a számunkra.”


Forrás: dac1904.sk