Felvidék

Kisudvarnokon (is) kiszakadt a gólzsák


Kiszakadt a gólzsák, 8 bajnoki meccsen összesen 46 találat került a krónikába a dunaszerdahelyi területi bajnokság AG Sport (VII.) fociligája 25. fordulójában

A legtöbb, szám szerint 11, az izsapiak kisudvarnoki összecsapásán (9:2), melyen a hazaiak zsinórban nyolc vereség után vasárnap vetettek véget negatív sorozatuknak. Az alsóházi rangadón produkált győzelmükkel nagyot javítottak statisztikájukon, ugyanis tavasszal csupán egy pontot gyűjtöttek be eddig, legutóbb pedig tavaly október 30-án örülhettek győzelemnek.

„Mondhatni kipukkadt a lufi. Ez egy olyan mérkőzés volt, melyen nekünk minden összejött. Könyörtelenül kihasználtuk ziccereinket. Mindenki tudása legjavát nyújtotta. Felépültek, visszatértek a sérültek. Egyébként zömmel fiatalok alkotják játékoskeretünket. Ezúttal négy, korát tekintve még ifista lépett pályára. Tehetségben nincs hiány, de hiánycikknek számít a tapasztalat. Beépítésük időigényes feladat. Egyébként mi már korábban eltökéltük, hogy saját nevelésű futballistákkal igyekszünk megvetni a lábunkat a legfelsőbb osztályban. Jó úton haladunk, a jövőt illetően optimisták vagyunk” – nyilatkozta az Új Szónak Vincze József, a kisudvarnoki futballklub alelnöke.

Egyébként a helybeli tisztségviselők focifilozófiájának beérőben a gyümölcse. Az utánpótlás-korosztály nevelésében a legjobbak közé tartoznak a Dunaszerdahelyi járásban.

„Az idősebb ifik veretlenül, utcahosszal vezetik a tabellát. Ha szombaton Csenkén nyerünk, már senki nem veheti el tőlünk a bajnoki címet. Az U15-ös korosztályban kollektívánk trónkövetelőként várja a bajnoki idény hajráját. Az U13-asoknál csoportelsők lettünk, a fináléban az illésháziakkal csatázunk majd a bajnoki elsőségért”
– sorolta a hátország figyelmet érdemlő sikereit Vincze József, az U19-es kollektíva sikerkovácsa.

A klubvezetők és a szurkolók arra számítanak, hogy a legutóbbi gólzáporos siker felvillanyozza, motiválja a futballistákat.

„Remélem, szombaton a királyfiakarcsaiak elleni idegenbeli párharcunkon megismételjük legutóbbi teljesítményünket, s a folytatásban lesz még jócskán sikerélményben részünk. Nehéz volt a sorsolásunk. Tavaszelőn bajnokjelöltekkel, az élcsoporthoz tartozó ellenfelekkel meccseltünk. A papírformára való tekintettel az idény végéig verhető alakulatokkal mérjük össze tudásunkat, mindenképp javítani szeretnénk a tabellán elfoglalt pozíciónkon”
– fogalmazta meg az elvárásokat a kisudvarnokiak tisztségviselője.

Forrás: ujszo.com