Felvidék

Dunaszerdahely a karate fővárosává változott


Idén ismét Dunaszerdahelyen rendezték meg az év legnagyobb karateversenyét, a Nyílt Szlovák Bajnokságot

A rangos versenyre 340 fő nevezett 26 klubból, 4 országból (Magyarország, Horvátország, Lengyelország, és Szlovákia). A Seishin Karate Klubból 50 nevezés érkezett.

A versenyt Karafa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere nyitotta meg. Köszöntötte a megjelent versenyzőket és szülőket, és megköszönte, hogy már évek óta Dunaszerdahely adhat helyszínt ennek a nagyszerű rendezvénynek.

Köszöntötték még Vladimír Belak mestert, a Horváth Shinkyokushin Karate Szervezet ország képviselőjét, a Seishin Karate Klub edzőit, Hupian Kristínát, Markovics Ádámot, Trenčík Nikolast, Cserepes Zoltánt és Vígh Larát, akik egész évben áldozatos munkát végeznek, valamint Bíró Bendegúzt, és Sárai Csongort, akik idén már két nemzetközi versenyen is kiválóan képviselték a Seishin Karate Klubot.

Markovics János, a klub elnöke, a Szlovák Shinkyokushin Szervezet vezetője külön köszöntötte a versenyzőket, akik teljes szívvel küzdöttek a tatamin, majd megköszönte a város vezetésének, a szponzoroknak és a szülőknek, hogy támogatták ennek a nagyszabású rendezvénynek a létrejöttét. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos esemény ez a klub életében, mert nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésre.

A versenyen 6 éves kortól felnőtt korig zajlottak a küzdelmek öt küzdőtéren. A válogatott versenyzők jól teljesítettek, Bíró Bendegúz első küzdelmét két fejrúgással nyerte, majd a döntőben K.O.-val győzte le ellenfelét, így első helyen végzett. Sárai Csongor két kategóriában is tatamira lépett. Az első szabályrendszer, amiben az Európa-bajnokságon is indulni fog, ebben első helyen végzett. A másik kategóriában pedig második helyen végzett. Kiválóan küzdött, jó tapasztalat volt a nagy megmérettetés előtt, ami Debrecenben lesz.

"Pullman Vivien élete első versenyén szépen betartva az edzői utasításokat tudott győzni. Dömötör Márk mindkét küzdelmét bíróival nyerte, így első helyen végzett. Bogyai Dorka, Hansen Axel, és Rácz Kristóf sokat fejlődtek és mindkét küzdelmüket megnyerték. Minden klubtagot dicséret illet. A versenyzők nagyon lelkesen és színvonalas küzdöttek, dicséret illeti az edzőket a felkészítésért. A Seishin Karate Klubból 10 fő szerzett első helyet" – hangsúlyozta Markovics János.

A Seishin Karate Klub eredményei:

1.helyezettek: Bíró Bendegúz, Pullman Vivien, Újj Nadin, Yaseen Hussein, Hansen Axel (Dunaszerdahely) Csölle Kincső Viktória, Bogyai Dorka, Rácz Kristóf (Ekecs) Dömötör Márk (Nemesócsa) Sárai Csongor (Keszegfalva)
2.helyezettek: Szabó Áron, Botha Áron, Kubicska Simon, Hansen Peter (Dunaszerdahely) Vígh Lara (Ekecs) Tanító Péter, Sárai Csongor, Forró János, Forró Leila Valéria (Keszegfalva)
3.helyezettek: Polin Zsófia, Lavu Botond, Bartalos Liza, László Lenke, Póša Gabriel, Póša Viktória, Dórák Csongor, Földes Petra (Dunaszerdahely), Tóth Koppány, Vajkai Olívia, Derján Anna, Horváth Nimród, Dolník Patrik, Papp Alex, Sárai Luca (Keszegfalva) Tercs Máté, Leboda Máté (Ekecs)

A 2022-es Év Sportolói díját Bíró Bendegúz (Dunaszerdahely) kapta, aki egész évben kiválóan teljesített.

Július 1-jén Keszegfalván mérhetik össze újra a tudásukat a karatékák.

A bősi Oyama dojot képviselő 14 karatéka a következő eredményekkel zárta a versenyt:

2017-2018 (Mini): Rácz Noel 1.hely
2015-2016 (Gyerek 0.): Koczkás Attila 1.hely, Nagy Gergő 1.hely, Kováč Júlia 2.hely
2015-2016 (Gyerek 0.): Kiss Hanna 1.hely, Magyarics Kristóf 1.hely, Takács Márk 2.hely, Husvéth Bendegúz 3.hely
2011-2012 Gyerek II.: Csicsay Róbert 1.hely, Kovács Zsófia 1.hely, Végh Károly 2.hely, Soós Tamás 3.hely, Petrik Dorka 3.hely
2009-2010 (Serdülő): Darnay Ármin 1.hely

Emellett a bősi klub Kubicsek András és Pavlovič Péter személyében 2 bírót is delegált a versenyre. A klub vezetője, Darnay Barnabás köszönetét fejezte ki Shihan Markovics Jánosnak a meghívásért.

forrás: parameter.sk