Felvidék

Athénban is elbukta a magyaros rangadót a DAC


Kolozsvári gól is kellett ahhoz, hogy a nagyszombatiak bő egy óra alatt ledolgozzák hátrányukat – mégis kiestek.

A labdarúgó Európa Liga második selejtezőkörében intett búcsút az idei kontinentális kalandozásnak mindkét, még versenyben lévő felvidéki csapat: a DAC a dunaszerdahelyi 0-2 után Athénban 3-2-re kapott ki az Atromitosztól, a Spartak Trnava pedig ledolgozta ugyan a Plovdiban összeszedett két gólos hátrányát, ám végül a vendégek begyötörték a továbbjutást jelentő találatot.

Akárcsak Dunaszerdahelyen! A DAC ugyanúgy kikapott a visszavágón is, mint egy héttel korábban hazai pályán. A felvidéki csapatban Kalmár Zsolt és Vida Máté ugyanúgy végig a pályán volt, mint a görögöknél Megyeri Balázs, míg Vida Krisztopher ugyanúgy csereként állt be a DAC-ba, ezúttal a szünetben, Ugrai Roland pedig ugyanúgy a kispadról nézhette végig a meccset az Atromitoszban.

A hazaiak gyorsan, szűk fél óra alatt pontot tettek minden lényeges kérdés végére, hisz Alekszandrosz Katranosz a 22., Jorgosz Manuszosz a 28. percben betalált, négy gólosra növelve ezzel az Atromitosz előnyét. A DAC becsületére legyen mondva, nem adta fel, a szünet után Eric Ramirez és Kalmár Zsolt találataival egyenlített. Az utolsó szó azonban a hazaiaké, pontosabban Szpirosz Riszvaniszé volt, így az előzetesen esélyesebbnek tartott Atromitosz lépett a harmadik fordulóba, ahol Nagy Dominik csapata, a Legia Varsó lesz az ellenfele.

Nagyot harcolt a másik felvidéki gárda, a Spartak Trnava is, amely Filip Dangulics és a kolozsvári Bogdan Mitrea góljaival 53 perc alatt ledolgozta az első meccsen, Plovdivban összeszedett két gólos hátrányát. Tette ráadásul mindezt úgy, hogy Timotej Zahumensky kiállítása miatt a 35. perctől emberhátrányban maradtak.

Ennek ellenére a szünet után Rafael Tavares is betalált, ezzel pedig már a nagyszombatiak álltak továbbjutásra. Örömük azonban csak három percig tartott, ekkor Alen Ozbolt szépített, beállítva ezzel a bolgár továbbjutást jelentő végeredményt. A plovdiviak ellenfele a francia Strasbourg lesz.

Elvéreztek sorra a magyar csapatok is az EL második selejtezőkörének visszavágóin. A Debrecen az idegenbeli 0-3 után odahaza is kikapott a Torinótól, méghozzá fájóan fölényes 4-1 arányban. Az olaszok ellenfele a következő körben a fehérorosz Sahcjor Szaligoszk lesz.

Botrányos körülmények között vérzett el a Honvéd Craiován. Az oltyán fővárosban az első meccshez hasonlóan nem született gól, az est egyetlen büntetőpárbajában pedig a románok céloztak jobban. A találkozó azonban sokkal inkább a botrányos körítésről marad emlékezetes. A hazai szurkolók a városban megdobálták a magyar ultrákat, a csapat szállása előtt hajnalban hanggránátokat robbantottak, a 24. percben a rohamrendőröknek könnygáz bevetésével kellett rendet tenniük. A 119. percben aztán egy lökdösődés közben a hazai szurkolók hanggránátot dobtak be a pályára, amely a bíró közvetlen közelében robbant fel. Az északír spori nem is tudta folytatni a meccset, mintegy fél óra szünet és ápolás után a negyedik játékvezető fejezte be a találkozót. Ezzel azonban még nincs vége a történetnek, a Honvéd vezetői bejelentették: megóvják a találkozót.

A legnagyobb csalódást minden kétséget kizáróan a Vidi okozta! A tavalyi megsüvegelendő BL/EL-menetelést követően a fehérváriak 2-0-ra kikaptak Vaduzban, ezzel pedig a liechtensteini egylet megfordította egy gólos hátrányát – és a harmadik körben összemérheti tudását az Eintracht Frankfurttal.

fotó: dac1904.sk