Felvidék

Jövőre megérkezhetnek az első munkagépek a komáromi stadionhoz


A KFC Komárom klubelnökével, Baráth Györggyel a Delta hetilap készített interjút.

"Elég nagy változásokkal számolunk. Több olyan játékosunk is van, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeinket, ezért elbúcsúzunk egymástól. Ezzel egyidőben természetesen vannak olyan kiszemeltjeink, akikkel tárgyalunk. Többen közülük próbajátékra érkeznek hozzánk, és aki elnyeri a szakmai stáb és a vezetőség tetszését, itt marad. Szeretnénk tavasszal a kieső zónától minél messzebb kerülni, és ha lehet, megismételni az előző két év eredményét, ami az ötödik, hatodik hely környéke" – nyilatkozta Baráth a KFC téli terveiről. A klubelnök elárulta, hogy az idényközben érkező Saláta Kornél távozhat, ha élvonalbeli csapat keresi, egyébként viszont marad Komáromban.

A csapat jól kezdett a másodosztály őszi idényében, de jött egy alapos visszaesés. Az utolsó fordulóban a rózsahegyi tartalékokat legyőzve végül a 12. helyen zártak. Ez a pozíció még éppen nem jelentene kiesést a 30. fordulót követően.

A városban, a régióban a legtöbbeket a stadionépítés izgatja a klubbal kapcsolatban. Erről is volt szó: "Örömmel mondhatom, a tervezési munkára kiírt közbeszerzés lezárult, a komáromi AKVADRÁT Kft. nyerte meg. Ők voltak egyébként azok, akik az első vizualizációkat is készítették. Nyolc érdeklődő is akadt, végül hárman adták be a pályázatukat. Közülük nyert ez a komáromi cég, a tervezés pedig már gőzerővel zajlik. Reményeim szerint február végére a teljes anyag elkészül, így az építési munkálatokra is kiírhatjuk a közbeszerzést. Ha minden a tervek szerint halad, akkor jövő nyáron, legkésőbb ősszel megjelenhetnek a pálya körül az első munkagépek is."

További részleteket a csapatról, a stadionról és annak költségeiról, valamint az utánpótlásnak szánt külön bázisról ide kattintva olvashatnak.

Fotó: deltakn; AKVADRAT s.r.o.