Felvidék

Így értékeltek a DAC játékosai és edzője


Martin Jedlička, Vida Kristopher, Kristián Koštrna és az edző Peter Hyballa szerint is a helyzetek kihasználásával van a fő probléma.

Peter Hyballa a Nagymihály elleni 1-1-es döntetlennel zárult mérkőzés után a sajtótájékoztatón nyilatkozott: "Rosszul kezdtük a meccset, egy labdavesztés után rosszul reagáltunk és meg is kaptuk belőle a gólt. Utána dominálni tudtunk, csak úgy mint a Trencsén ellen, de kimaradtak a helyzetek. A félidőben éreztem, hogy együtt vagyunk és vissza tudunk majd jönni a meccsbe. Jött a jól megszokott pressing és a cserék után az egyenlítés is összejött. A játék jó volt, rengeteg helyzetünk volt, de nem tudtuk azokat kihasználni. Láthathó, hogy a védelmen is van még mit javítani és a helyzetkihasználással is bőven akad munkánk, de a játékosaimnak gratulálok, mert mindent kiadtak magukból." A német edző elmondta, hogy tavaly 9 meccsn is a végjátékban tudtak győzni, most ez nem jött össze, de attól még ez ugyan az a csapat, akinek szüksége van a támogatásra. Akkor őt is mindenki dícsérte, most ez nem így van, de úgy nevelték, hogy ne hagyja magát.

„Mi vagyunk a DAC, minden találkozót meg akarunk nyerni. Egy újabb olyan összecsapás van mögöttünk, amelyen sok lehetőséget alakítottunk ki, de nem tudtuk kihasználni azokat. A Nagymihály egyszer került helyzetbe, és ők rögtön gólt is szereztek. Nehéz így futballozni. Egy olyan időszakon megyünk most át, amikor a szerencse is elpártolt tőlünk. Tovább kell dolgoznunk, hiszen csak közös erővel tudjuk megtörni ezt a sorozatot” - nyilatokzta a klub honlapjának a kapus, Martin Jedlička.

Kristián Koštrna Kalmár Zsolt sérülése miatt csapatkapitánnyá lépett elő. A védő a középpályás hiányáról is beszélt a bumm.sk-nak"Érezzük, hogy Kalmár nagyon hiányzik. Egy jó játékos, aki sokat hozzátesz a támadásokhoz is, de többen vagyunk itt, akiknek hajtanunk kell a csapatot és segítenünk kell egymást. Fel kell emelnünk a fejünket és megnyerni a következő meccset."

Vida Kristopher a rossz helyzetkihasználás mellett a szurkolók füttykoncertjéről és a Dunaszerdahelyen megszokott meccs végi ünneplés elmaradásáról is beszélt. "Úgy gondolom, hogy hajtottunk, igyekeztünk. Próbáltuk megbontani őket a szélén, középen és átlövéssel is, de gyenge volt a helyzetkihasználásunk. Nem találtuk el annyiszor a kaput, ahányszor kellett volna. Elég kellemetlen, hogy egyszer jöttek el a kapunkig és máris gólt lőttek. Nagyon rossz úgy focizni, hogy folyton fel kell állnod és nem vezetsz. Dolgoznunk kell azon, hogy az ellenfél ne rúgjon gólt minden helyzetből, mi pedig kihasználjuk a lehetőségeket... Nem érdemeltük meg. Szerintem nem kellett volna ezt. Főleg, hogy már a 20. perc körül elkezdtek fütyülni. Ez nem segíti a csapatot, hanem inkább nyomást rak ránk. Nyilván mi is nyerni akarunk és igyekszünk, próbáljuk kihasználni a helyzeteket. Ez a hangulat nem válik a mi előnyünkre."

Koštrna egyetértett csapattársával: "A szurkolók nagyon igényesek, ők is mindig nyerni akarnak. De ilyenkor nem tudják, hogy a foci nem mindig egyszerű, van amikor bármit megtehetsz és nem tudod megnyerni a meccset, hiába teszünk bele 100 vagy 110 százalékot. A helyett, hogy biztatnának minket elkezdenek fütyülni, ez nem tesz jót. Vannak itt fiatal játékosok, akik alig 20 évesek és lehet még sosem tapasztaltak ilyesmit. Ezt nekik nagyon nem jó megélni a pályán."

Fotó: felvideksport.hu