A lelátó, amely nem hallgat el: a DAC drukkerei 17 év után is őrzik a fekete szombat emlékét

Fotó: dac1904.sk

Mindenszentek napja Dunaszerdahelyen idén sem múlt el csendesen. A DAC–Kassa bajnoki találkozó ugyan sporteseményként vonzotta a MOL Aréna közönségét, ám a mérkőzés jóval több volt egy egyszerű őszi fordulónál. November 1-je a helyi magyarság kollektív emlékezetében máig sötét árnyékot hordoz: ekkor történt meg a klub történetének legsokkolóbb és legmegrendítőbb incidense, amely 17 éve beleégett a DAC-drukkerek identitásába.

2008-ban ezen a napon a DAC–Slovan rangadó a felvidéki magyarság egyik legfontosabb találkozójává nőtte ki magát: a lelátókat magyar zászlók borították, a szurkolók közösen énekelték nemzeti dalaikat, és a stadionban uralkodó hangulat azt sugallta, hogy a DAC nem pusztán futballcsapat, hanem egy közösség látható jelképe. A délután azonban percek alatt tragikus fordulatot vett. A rohamrendőrség váratlanul és nagy erővel vonult be a hazai szektorba, gumibotokkal, pajzsokkal, kutyás egységekkel lépett fel — nemcsak a rendbontókkal, hanem a békésen szurkoló családokkal, idősekkel és gyerekekkel szemben is. A pánik, a félelem, a kiáltások, a sérültek látványa mindent felülírt: a meccs helyett a túlélés lett a tribünök főszereplője.

Ez a délután azóta a felvidéki magyar közösség egyik modern traumájává vált. A történteket nemcsak fizikai sebek, hanem mély lelki törésként is őrzik: sokak számára a kisebbségi lét kiszolgáltatottságát, a hatósági túlkapásoktól való félelmet és az identitásukban elszenvedett megaláztatást jelképezi. A szurkolók minden évben visszaemlékeznek erre a napra — nem a harag, hanem az összetartozás és az emlékezés miatt.

Ez idén sem volt másképp. A Kassa elleni összecsapás előtt a B-közép egy hatalmas molinóval tisztelgett az áldozatok és a közösségi sérelem emléke előtt: „AZ IDŐ MÚLIK, DE A FÁJDALOM NEM VÉSZ EL” — állt a kifeszített feliraton, amely egyszerre szólt a 17 évvel ezelőtti eseményről és a máig élő közösségi érzésről. A transzparens nem pusztán emlékeztetés volt, hanem üzenet: Dunaszerdahelyen nem felejtenek.

A Kassa elleni mérkőzés végül magabiztos hazai győzelmet hozott, de az este igazi üzenete nem a három pontban rejlett. A lelátók világossá tették, hogy a DAC történetének fájdalmas fejezetei ugyan időben távolodnak, de identitásformáló erejük máig változatlan. A klub szurkolói közössége továbbra is úgy őrzi és élteti múltját, hogy a fájdalmat emlékezéssé, az emlékezést pedig összetartó erővé formálja.