Felvidék

Zácsikék és Lakatosék is nyertek


A női kézilabda NB I szombati napján összecsaptak a felvidéki játékosok.

Az MTK Szöllősi-Zácsik Szandrával a soraiban történelmi sikert aratott szombaton. A budapesti kék-fehérek az első félidőben már hét góllal is vezettek, majd végül négygólos előnnyel vonultak az öltözőbe. A második félidőben az Érd nem tudott annyit javulni, hogy megállítsa az MTK hengerét. A hazaiaknál a felvidéki Zácsik nyolc góllal zárt, míg az érdieknél a naszvadi Bízik Réka egy gólt szerzett. 

A fővárosiak a szakosztály története során először győzték le az Érdet

K&H női kézilabdaliga 16. forduló:

MTK Budapest–Érd 40-35 (22-16)
Elektromos-csarnok, 350 néző, v.: Felhő, Öcsi

MTK: Győri – Dávid-Azari 7, Mihálffy, Tóth E. 12 (3), Dakos 7, Szöllősi-Zácsik 8, Sallai 2. Csere: Szabados 1, Pál T. 3
Érd: Foggea – Nascimento 3 (1), Kiss N. 1, Szabó L. 5 (2), Kisfaludy 1, Tóth G. 8, Schatzl 3. Csere: Janurik – Jerábková 10, Lavko 2, Termány, Király R. 1, Bízik 1

A Debrecen-Vác találkozón is mindkét csapatban találhattunk felvidéki játékost. A hazaiaknál a padról beszálva nyújtott remek teljesítményt Oguntoye Viktória. Az ő védései sem voltak azonban elegek ahhoz, hogy a dunaszerdahelyi Lakatos Rita vezette vendégek elbizonytalanodjanak. A kiélezett végjátékban végül a váciak nyertek, Lakatos hat góllal zárt.

DVSC Schaeffler –Váci NKSE 29–30 (13–15)
Debrecen, 1 200 néző, v.: Hargitai, Markó

DVSC: Triffa – Arany, Kovács Anna 13 (9), Deszpotovics 8, Tóvizi 1, Bulath, Vantara-Kelemen 1. Csere: Oguntoye, Szabó D. (kapusok), Karsten, Borgyos 1, Karnik, Varsányi 1, Bordás  4, Petrus
Vác: Arenhart – Diószegi 5, Hámori K. 1, Lakatos R. 6, Helembai 4, Kácsor 8, Radoszavljevics 2. Csere: Bukovszky (kapus), Kuczora 4 (3), Mészáros R., Szabó K

Fotó: facebook.com/mtk.budapest.kezilabda