Felvidék

Schäfer: El sem tudom képzelni milyen lehet itt egy derbi


A DAC magyar középpályásával a szerdai kupamérkőzés után beszéltünk.

Schäfer András a télen érkezett Dunaszerdahelyre. Az év első tétmérkőzésén a Szenice ellen még csak csereként jutott szóhoz, de Rózsahegyen már kezdő volt, igaz ott a 89. percben kiállították. Ezek után a hétvégén a Zsolna ellen vívott bajnokin eltiltás miatt nem játszott, szerdán viszont a Poprád ellen újra lehetőséget kapott. Igaz először csak cserének nevezték, de miután Kalmár Zsolt a bemelegítésnél megsérült, beugróként bekerült a kezdőbe. A 20 esztendős futballista végig aktívan játszott, több veszélyes lövése is volt, a 78. percben pedig a kapufát is eltalálta, ahonnan több ezren hitték azt, hogy befelé pattan majd a játékszer, végül azonban nem így lett. A sárga-kékek ellenben így is megszerezték első 2020-as sikerüket.

Jó játékkal jutott a legjobb négy közé a DAC

A mérkőzés előtt szokásosan elhangzott a Nélküled a kezdő sípszó után pedig a Himnusz is, a megszokottnál a hétköznap miatt kicsit kisebb számú szurkolótábor pedig most is remek hangulatot teremtett. Nem csak ezért, de a hűvös időjárás miatt is futkosott a hátunkon a hideg a MOL Arénában.

"Mindenképpen szerettünk volna győzni. Úgymond ez egy kötelező továbbjutás volt, illett már nyernünk. Három döntetlen után végre sikerült megtörni a rossz sorozatot. Ezzel a meccsel elégedettek lehetünk, de sokat kell még dolgozni a szezon végéig" – kezdte a találkozó utáni értékelését Schäfer. "A Zsolna elleni meccs 70 százalékán jól játszottunk, sajnos a maradék 30 elég volt, hogy döntetlen legyen. Mindenképpen javulást tapasztalunk az edzéseken és egyre inkább a meccseken is, jó úton van a csapat" – utalt arra a középpályás, hogy vasárnap már két gólt is sikerült lőniük a két 0-0-ás mérkőzés után.

A játékost a kapufájáról is kérdeztük: "Nagyon szeretnék már gólt szerezni, ráadásul ez most pont a tábor előtt volt, úgyhogy nagyon jó lett volna, ha bemegy. Remélem, hogy mielőbb összejön majd, ami késik nem múlik, igyekszek a következő meccsen berúgni az első gólomat."

A MOL Arénában a 2-0-ás siker alkalmával újra határtalan szenvedéllyel zúgott a szurkolótábor biztítása, ami elnyerte az új igazolás tetszétés is. "Nagyon szuper volt a hangulat, remek érzés volt a végén is az ünneplés. Főleg annak fényében, ha azt nézzük, hogy "csak" hatezer ember volt itt. El sem tudom képzelni milyen lehet itt egy derbi."

Fotó: facebook.com/fcdac