Felvidék

Így épül a kassai stadion


Utolsó fázisába érkezett a kassai futballstadion építésének első szakasza.

Kassán a tervek szerint az új aréna (Kassai Futball Aréna-KFA) építésének első szakasza 2020 júliusára befejeződik, és többek között az FC Kassa is itt játszhat majd. A csapat jelenleg a másodosztály tizedik helyén áll. Korábban akkor írtunk róluk, amikor egy magyar befektető vásárolt tulajdonrészt a klubban.

Security Check Required

(null)

Az építkezés második és harmadik fázisa egyelőre még nem biztosított teljesen, így hogy az már tavasszal elindul, vagy csak az első rész befejeztével, egyelőre nem tudni. Jelen gazdasági helyzetben minden bizonnyal csúszik majd az építkezés folytatása.

Košická Futbalová Aréna - KFA

Striedačky už osadené, no ešte obalené vo fólii

A jelenleg épülő lelátórész körülbelül 6 000 nézőt tud majd befogadni, de ha teljesen elkészül a stadion akkor 13 ezer körül lesz a befogadóképessége. A Szlovák Labdarúgó-szövetség tervei szerint 2021-től néhány mérkőzést Kassán játszik majd a felnőtt és az U21-es szlovák válogatott is.

A közösségi médiában közölt képek alapján a fő lelátó építését rövidesen befejezik majd. Helyére kerültek már a nézőtér székei, de a kispadok is ott vannak már a pálya szélén.

Security Check Required

(null)

Fotó: facebook.com/kosickafutbalovaarena

Magyar befektető mentheti meg a kassai focit

A nagy hagyományokra visszatekintő, jelenlegi cégjogi formájában 2018 óta működő egyesület a szlovák bajnokság másodosztályában szerepel. A kassai FC a TJ FK Vyšné Opátske és az FK Košice-Barca fúziójával jött létre és próbálja továbbvinni a nagymúltú VSS hagyományait. Első idényében csupán egy vereséget jegyezve jutott fel a másodosztályba, ahol jelenleg a 9.