Felvidék

Újraindulhatnak az edzések a Fortuna Ligában


A Ligás Klubok Uniójának (ÚLK) ismertetője alapján megkezdődhetnek a csoportos edzések a szlovák élvonal csapatainál.

A Közegészségügyi Hivatal (Úrad verejného zdravotníctva) útmutatása szerint viszont egyelőre nem érintkezhetnek egymással a játékosok. A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) egészségügyi vezetője, MUDr. Pavel Malovič és Szlovákia tisztifőorvosa  által kidolgozott szabályok alapján csütörtöktől lehet újra edzeni.

Az ÚLK ügyvezető igazgatója, Michal Mertinyák elmondta, már akkor kész tervvel rendelkeztek, amikor megszülettek az enyhítő intézkedések. "A Ligás Klubok Uniója figyelemmel követi az aktuális helyzetet. Már az enyhítések előtt kész volt az útmutatónk, amely alapján újraindíthatjuk az edzéseket. Nagy segítségünkre voltak az európai ligák képviselői, mivel egy munkacsoport keretén belül megosztottuk egymással a hasonló anyagokat. Örülünk, hogy az óvintézkedések gyengítése újra visszahozza az életet a focipályákra. Az útmutató anyagunkat elküldtük a tisztifőorvosnak is, akinek az esetleges új meglátásait el fogjuk fogadni, hiszen az egészség áll az első helyen."

Nem mindenki folytatná a Fortuna Ligát a klubok közül

Michal Mertinyák a šport.sk-nak elmondta, hogy április 23-án lesz az európai bajnokságok vezetőinek következő videókonferenciája, amelyen szóba kerülnek a lehetséges újrakezdések részletei. E mellett az időpontok csúszászáról, az idény végén lejáró szerződések meghosszabbításáról és az átigazolási időszakról is szó esik majd. Természetesen a többség még mindig szeretné befejezni a megkezdett idényeket, de erősen kérdéses, hogy ez miként valósulhat meg.

 

Az előírások szerint kis csoportokban (maximum 8 fő) edzhetnek majd a futballisták, a csoportokat pedig el kell választani egymástól. A kluboknak érintkezés nélküli edzéseket kell tartaniuk kizárólag kinti sportpályákon. A játékosoknak tréningruhába öltözve kell érkezniük és a foglalkozások végeztével az öltözőik és szociális helyiségek használata nékül kell távozniuk. Ajánlott továbbá a fokozott higiénia, a helyiségek folyamatos fertőtlenítése és valamely koronavírusos tűnet megjelenése esetén az azonnali tesztelés. A kluboknak kiküldött anyag a játékosok és a szakmai stáb egészségyüi helyzetének ellenőrzési formáit is tartalmazza.

Szlovákiában is, Európa legtöbb országához hasonlóan, szeretnék befejezni a bajnokságot. Bár mint egy korábbi cikkünkben írtuk, nem minden klub gondolja ezt megfelelőnek. Világi Oszkár is azt nyilatkozta korábban, hogy szerinte a következő idény elkezdésére kéne összpontosítani, amennyiben az UEFA rendelkezései lehetővé teszik, hogy a 2019/2020-as szezont idő előtt befejezzék. A klubok számára a következő enyhítés az lehet, hogy engedélyezik a nagy csoportos edzéseket is, ezt legkésőbb 14 nappal a bajnokság folytatása előtt meg kell tenni.

Íme a szabályok közül:

  • a játékosok, a szakmai stáb és hozzátartozóik védelmének biztosítása
  • a testhőmérséklet rendszeres mérése és annak dokumentálása
  • a minimális kétméteres távolság megtartása
  • rendszeres kézmosás és a higiéniai intézkedések betartása
  • az ajtókat nyitva kell hagyni, hogy minél kevesebbet érintkezzenek a kilincsekkel
  • minden alkamazottnak aki jelen van az edzéseknél, el kell takarni a száját és az orrát
  • rendszeres kézfertőtlenítés az épületekbe lépéskor
  • a játékosok átöltözve érkeznek az edzésre, az után egyből haza indulnak, és nem használják a közös öltözőket és szociális helyiségeket
  • a játékosok maximum nyolc fős csoportokban edzenek
  • a helyiségek rendszeres fertőtlenítése
  • azonnali tesztelés, ha valakinél jelentkeznek a COVID-19 tünetei

Kérdés, hogy a már hazautazott külföldi játékosok mikor és milyen módon térhetnek vissza az országba. Hiszen ha beengedik őket a határokon, kötelezően állami karanténba kéne vonulniuk, ahonnan az első negatív tesztelés után távozhatnának otthonukba, hogy befejezzék a kéthetes karantént. A DAC esetében szintén érdekes, hogy a Győrben élő játékosok számára miként lesz megoldható az edzéseken történő részvétel. Világi Oszkár egy korábbi interjúban erről így nyilatkozott: "Ráadásul a klubok hazaengedték a játékosaikat. Most az egész világról kéne őket összeszednünk. Néhányan a kormányuk rendelkezései szerint nem is jöhetnek, a többieknek pedig miután megérkeztek Szlovákiába karanténba kéne kerülniük. Mire újra tudnánk kezdeni a játékot, eltelne másfél hónap. Lehet több is. Júniusban tudnánk elkezdeni legkorábban. Éppen ezért gondolnám, hogy idő előtt be kéne fejezni a bajnokságot."

Fotó: facebook.com/fcdac

Világi a Fortuna Liga és az egész labdarúgás jövőjéről is beszélt

Világi Oszkár pénteken ünnepelte 57. születésnapját. Szombaton a szlovák sportnapilapban jelent meg vele egy hosszabb interjú . Szóba kerültek a dunaszerdahelyi fizetéscsökkentések és a folytatás lehetőségei is. Ahogy minden klub, nehezen. Nem játszunk, nem edzünk. Természetesen ez kiesést okoz a bevéteknél, hiszen a hazai mérkőzéseinken magas nézőszámaink voltak.