Felvidék

Bölöni távozik Belgiumból


Három év után távozik a Royal Antwerp labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Bölöni László.

A belga élvonalbeli klub csütörtökön Twitter-oldalán jelentette be, hogy új szakembert keres.

Az erdélyi születésű tréner 2017-ben vette át az együttes irányítását, első idényében nyolcadik, a másodikban negyedik lett a gárdával, így a mostani szezonban az Európa-ligában is indulhatott, ahol a selejtező utolsó körében búcsúzott. A belga bajnokságot elsőként nyilvánították befejezettnek a koronavírus-járvány miatt, de az európai szövetség nemtetszése után a végleges döntés pénteken várható, a kupadöntős Royal Antwerp negyedik helyen áll az alapszakasz vége előtt egy körrel.

Bölöni játékosként 107-szer szerepelt a román válogatottban, edzőként pedig Belgium mellett dolgozott francia, portugál és görög élvonalbeli kluboknál, illetve a Közel-Kelet több országában, továbbá a román nemzeti együttes szövetségi kapitánya is volt.

Az edző kapcsán az utóbbi időben több pletyka is felmerült, hogy Dunaszerdahelyen vállalhat munkát. A Bumm.sk-nak így nyilatkozott erről: "A hivatalos válaszom az, hogy nincs hivatalos válasz."

Fotó: digisport.ro

Erdélyi edző ülhet le a DAC kispadjára?

A Dunaszerdahelynél télen nevezték ki vezetőedzővé a portugál Hélder Cristóvaot. A 49 éves szakember a német Peter Hyballát váltotta és eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A játékosként a Benficában és a portugál válogatottban is maradandót alkotó Hélder már a felkészülési időszakban sem lett túl közkedvelt a szurkolók körében.