Felvidék

Megműtötték az új szerdahelyi igazolást


A HC DAC Dunaszerdahely szlovák válogatottja, Kristína Pastorková kisebb műtéten esett át.

A dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat május elején jelentette be, hogy kikkel erősíti meg keretét a következő idényre. Az érkezők között ott van a Csehországból a sárga-kékekhez igazoló válogatott beálló, Kristína Pastorková.

A 2016-ban a bajnokság tehetségének választott játékos most kisebb műtéten esett át, erről számolt be a HC DAC Facebook-oldala:

"2020. május 19-én a dunaszerdahelyi kórház ortopédiai osztályán dr. Almási József főorvos egy kisebb fémlemez eltávolító műtétet hajtott végre Kristínán, mely egy régebbi kézsérüléséből adódóan vált szükségessé" – tájékoztatott Horváth Zoltán klubelnök. "Reméljük, a gyógyulás szövődménymentes lesz, és a július közepére tervezett felkészülést el tudja kezdeni új játékosunk."

HC DAC Dunajská Streda - HC DAC Dunaszerdahely

Szavazz az év legjobbjaira, még nem késő - szavazzunk minél többen... Monikára és Bogira A Szlovák Kézilabda Szövetség kiírta szavazását 2019 legjobb kézilabdázóira. A HC DAC Dunaszerdahely büszke lehet, hiszen női csapatából két játékos több díjra is jelölést kapott.

Fotó: facebook.com/mskds

Megszólaltak az új dunaszerdahelyi igazolások

A szerdahelyiek klubelnöke, Horváth Zoltán négy új játékost és egy új edzőt jelentett be a héten. "Az új játékos-igazolásoknál is azt az elvet szerettük volna követni, hogy a nálunk nevelkedett és a csapatban lévő fiatalok előtt példával szolgálhassanak az újak.