Felvidék

Magyar Kupa: Tujvelék és Pillárék is döntetlennel kezdtek


Az MTK-Honvéd és a Mezőkövesd-Fehérvár meccs is döntetlennel ért véget a Magyar Kupa elődöntőjében.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a vendég Honvéd kapuját a szlovákiai születésű, de már magyar államolgár Tujvel Tomáš őrizte.

A találkozón a kispestiek hiába kezdtek agresszív letámadással, az MTK gyors akciókkal rendre a vendégvédelem mögé került, s előbb leshelyzet, majd Tujvel védése akadályozta meg a hazai vezetést. A vendégek később is pontatlanul és kissé lassan futballoztak, labda nélküli játékban is rendre le voltak maradva, így a kék-fehérek játszottak fölényben a 25. percben elrendelt ivószünetig, de csak néhány ígéretes lövőhelyzetig jutottak. Az első komoly Honvéd-helyzetre több mint fél órát kellett várni, majd a játékrész vége ismét MTK-lehetőségeket hozott, azonban gól nem született a szünetig.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: az MTK támadott, a Honvéd védekezett, ebben a felvonásban viszont hamarabb kiszabadult a szorításból az élvonalbeli együttes, amely a kapufát is eltalálta Hidi révén, majd Lanzafame lőtt veszélyes szabadrúgást. Az újabb ivószünetben az MTK hármas cserét hajtott végre, ettől ismét megélénkült a játéka, de Tujvelnek nem akadt komoly védenivalója. Noha az MTK irányított a hajrában is, a meccs ziccerét a Honvéd hagyta ki, George ordító helyzetben, 10 méterről szemben a kapussal telibe lőtte Vargát. A hazaiak kapufája zárta le a második felvonás érdemi részét, a döntés a keddi visszavágóra maradt.

Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés:

MTK Budapest (NB II)-Budapest Honvéd 0-0
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Erdős
Sárga lap: Palincsár (82.), illetve Lovric (56.), Gazdag (59.)

MTK: Varga B. - Fülöp N., Katona M., Varju, Pintér Á. - Mezei (Bognár I., 69.), Palincsár, Cseke - Lencse (Bíró, 69.), Schön (Gera, 69.), Prosser
Honvéd: Tujvel - Mezgrani, Lovric, Niba, Uzoma - Nagy G., Hidi - Gazdag (Ugrai, 76.), Lanzafame (Kesztyűs, 90.), Moutari (Kukoc, 76.) - George

A másik elődöntőben a mezőkövesdieknél végig a pályán volt a szlovákiai Róbert Pillár, aki először egy sárga lappal, majd egy góllal is beiratkozott a jegyzőkönyvbe.

Lendületesen, ugyanakkor sok hibával csaptak bele a küzdelembe a játékosok, majd néhány perc elteltével úgy tűnt, inkább a Fehérvár irányítja a játékot. A vendégcsapat erőfeszítéseinek hamar meg is lett az eredménye, még negyedóra sem telt el, amikor egy szabadrúgás után Pátkai érdekes mozdulattal, szinte ülő helyzetből fejelt a hazaiak kapujába. Ezután is a fehérváriak voltak veszélyesebbek, de csak a félidő hajrájáig, amikor a kövesdiek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, ám csak kapufáig jutottak.

A fordulás után kiegyenlítettnek tűnt a játék, de a vendégek többször kerültek gólhelyzetbe, ugyanakkor a legnagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott. A folytatásban a Fehérvár valamelyest ráült az eredményre, miközben a Mezőkövesd egyre inkább erőre kapott, és többször került Kovácsik kapuja elé.

A hajrában egy szöglet után a vendégek védelmi hibáját kihasználva sikerült egyenlíteniük a hazaiaknak, akiknek a keddi visszavágón mindenképp gólt kell majd szerezniük Székesfehérváron, hogy legyen esélyük a döntőbe jutásra.

Security Check Required

(null)

Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 1-1 (0-1)
Mezőkövesd, zárt kapuk mögött, v: Farkas Á.
Gólszerzők: Pillár (80.), illetve Pátkai (12.)
Sárga lap: Vadnai (20.), Berecz (61.), Pillár (62.), Neszterov (82.), illetve Fiola (28.), Houri (84.)

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Karnyickij, Pillár, Vadnai - Cseri (Vajda, 81.), Neszterov, Berecz Zs., Besirovic (Pekár, 62.) - Zivzivadze (Takács T., 92.), Jurina (Nagy D., 62.)
Fehérvár: Kovácsik - Fiola, Muszliu, Vinícius, Stopira - Pátkai, Houri (Elek, 92.) - Bamgboye (Nego, 69.), Kovács (Hodzic, 77.), Petrjak (Nikolov, 77.) - Nikolics (Futács, 92.)

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt