Felvidék

Győzött a Honvéd és a Fradi


A kispestiek a kupadöntő után a bajnokságban is legyőzték a Mezőkövesdet péntek este.

Az első félidőben kiegyenlített labdabirtoklási arány mellett veszélyesebben futballozott a vendégcsapat, amely a hazaiak két védekezési hibáját kihasználva kétgólos előnnyel vonulhatott el a szünetre. A Mezőkövesd támadásban pocsékul teljesített, kapura lövéssel is csak kétszer próbálkozott a 45 perc alatt, de ezek egyike sem találta el a kaput.

Fordulás után valamivel lendületesebben folytatta a meccset a hazai együttes, de még így is a Honvédnak volt újabb nagy gólszerzési lehetősége. A 68.percben a játékvezetőnek a villámlás és a viharos esőzés, valamint a világítás meghibásodása miatt félbe kellett szakítania a találkozót, amely nagyjából hét perc kényszerszünet után, a zuhogó esőben folytatódott.

Security Check Required

(null)

A lefújásig az egyetlen említésre méltó esemény a hazaiak 93. percben szerzett szépítő gólja volt, ez azonban azon már nem változtatott, hogy a fővárosiak elvitték a három pontot Mezőkövesdről.

A kövesdiek ezzel immár öt bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, saját stadionjukban ez volt sorozatban a negyedik összecsapás, melyet nem tudtak diadalmaskodni. A Honvéd - amely a Magyar Kupa döntőjében szintén 2-1-re verte a Mezőkövesdet - két nyeretlenül megvívott bajnoki meccs után győzött ismét.

A szlovákiai légiósok közül a hazaiaknál Róbert Pillár, a vendégeknél a már magyar állampolgárságú Tujvel Tomáš volt a pályán.

Security Check Required

(null)

OTP Bank Liga, 29. forduló:

Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 1-2 (0-2)
Mezőkövesd, v: Vad II
Gólszerzők: Dragóner (94.), illetve Ugrai (10.), Gazdag (38.)
Sárga lap: Besirovic (45+1.), illetve Nagy G. (34.), Tujvel (57.)

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas (Pekár, 74.), Pillár, Karnyickij, Vadnai - Besirovic, Meszhi (Vajda, 10.), Nagy D. (Takács T., 68.), Cseri - Zivzivadze (Dragóner, 84.), Jurina
Honvéd: Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Mezgrani, Szendrei, Hidi, Nagy G. (Kesztyűs, 57.), Uzoma - Gazdag (Irimiás, 70.), Ugrai (George, 70.)

A Ferencváros hazai pályán fogadta a mondhatni B-csapattal felálló Kisvárdát és egy nem túl nagy iramú mérkőzésen Sigér szerencsés góljával nyerni tudott. A zöld-fehéreknél természetesen a felvidéki felmenőkkel is rendelkező Dibusz Dénes állt a kapuban, Michal Škvarka pedig kezdőként 58 percet töltött a pályán.

A fővárosiak sorozatban kilencedik bajnoki találkozójukon maradtak veretlenek, pályaválasztóként pedig 52 meccs óta nem találtak legyőzőre, ebben az időszakban a 41. sikerét aratta a csapat.
Az FTC 12 pontosra növelte előnyét, és egyetlen pontra kerül története 31. bajnoki címétől, ha a MOL Fehérvár vasárnap kikap.

Security Check Required

(null)

Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)
Groupama Aréna, 2123 néző, v.: Pintér
Gólszerző: Sigér (75.)
Sárga lap: Isael (9.), Szihnyevics (45.), Blazic (58.), illetve Simovic (14.), Szőr (73.), Obradovic (80.)

Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic (Heister, 78.) - Sigér (Csonka, 88.), Haratyin - Nguen, Isael (Boli, 59.), Skvarka (Zubkov, 58.) - Szihnyevics (Vécsei, 77.)
Kisvárda: Minca - Hej, Beriosz, Kravcsenko, Baranyai - Szőr (Czene, 77.), Simovic (Avetiszjan, a szünetben) - Sassa (Himics, a szünetben), Obradovic (Bíró, 91.), Jelena - Tischler (Riznicsenko, 78.)

Fotó: facebook.com/honvedfc