Felvidék

Hátrányból fordítva, hosszabbítás után jutott tovább a DAC


Az Európa-liga-selejtezőjének 2. körében a cseh Jablonec csapatát fogadta a Dunaszerdahely.

A mérkőzést olasz játékvezetők vezették, a bírók ellenőre a 2006-os BL-döntőt vezető norvég Terje Hauge, az UEFA ellenőre pedig a magyarországi Esterházy Márton volt. A hazaiak megszokott kezdőjéből kimaradt a német Friede, helyére a korábban Jablonecben szereplő Fábry került be. A padon ott volt a sérüléséből felépülő Beskorovainyi valamint az új igazolás Nicolaescu is.

A szurkolók a MOL Aréna előtt gyűltek össze, hogy kivetítőn nézzék a találkozók, mhanguk pedig behallatszott a stadionba, a Himnusz éneklésekor a hideg rázott többünket a médiaszektorban.

Az első lövést egy szöglet után Podaný eresztette el, de Jedlička magabiztosan magához ölelte a labdát. A másodikat viszont már a hazaiak jegyezték. Divković lógott meg a leshatáron Davis mélységi passzával, majd megpróbálta átemelni a kapust, aki ugyan beleért, de a labda így is a hálóban kötött ki, 1-0. Vezetést szerzett a DAC!

Nem sokkal később Müllernek kellett mentenie a tizenhatoson belül, a becsúszása tanárira sikerült. Negyedóra után Ladra beadása után Schranz lőtt közvetlen közelről, de a hazaiak kapusa védett, majd sikerült felszabadítani. A szerdahelyiek túlnyomó részt védekezésre voltak kényszerítve ekkor.

Ezt követően a középpályán összeszedték magukat Kalmárék. Storck és Németh Antal is adott tanácsokat a hazai játékosoknak, aminek meg is lett az eredménye. Fábryék a földön játszva, sok futással már meg tudták tartani a labdát és próbáltak támadásokat vezetni. A 23. percben Kalmár szabadrúgását a cseh kapus és a felső léc mentette szögletre. A sarokrúgás is hordozott magában veszélyt, de Hanuš felszedte a játékszert.

A 26. percben Ladra lövésébe Zelený ért bele véletlenül, a labda pedig így becsorgott Jedlička kapujába, 1-1. Nagyon szerencsés góllal egyenlített a Jablonec, ráadásul erősen lesgyanús is volt a találat.

A csehek magasabbak voltak, fizikailag erősebbnek tűntek, így a hazaiak technikás játékosaira várt, hogy a földön játszva, jó kényszerítőkkel feltörjék a Kubista vezette védelmet. A félidő hátralévő részében bár adódtak kisebb lehetőségek, egyik csapat sem tudott nagy helyzetet kialakítani, így döntetlennél vonultak az öltözőbe a csapatok.

Az 57. percben Ladra lépett ki remekül egy hosszú indítással, átemelve a kifutó Jedličkát középre adott, ahol Schranz becsúszva védője szorításában besodorta a csehek vezető gólját, 1-2.

Gyorsan jöhetett volna a válasz, de Davis ígéretes beadását kivágta a Jablonec védelme. Így sem kellett azonban sokat várni, Ramirez kiugratása után Divković lőtt szépen a vendégek kapujába, 2-2. Mi lett volna, ha ott a B-Közép a kapu mögött...

A vezető góljuk után visszaálló csehek azonnal elkezdtek újra támadni és kaptak is egy tizenegyest. Az olasz Di Bello szerint Kružliak kezére pattant a labda. A labda mögé Schranz állt és belőtte azt a hálóba. Jedlička még hozzáért, de védeni nem tudott, 2-3.

A 77. percben Fábryt az új igazolás, Ion Nicolaescu váltotta. Kružliak nevéhez fűződött a következő helyzet, Davis beadását nem sokkal lőtte mellé. A 82. percben Divković lőtt egy gólt, amit a játékvezető kezezés miatt nem adott meg. Reklamálásért ő és Kalmár is sárgát kapott. Rögtön ez után Divković a kapufát is eltalálta. A 85. percben Kalmár lövées után kijött a labda Hanušról, amire Nicolaescu érkezett és egyenlített, 3-3. Első meccsén betalált a moldáv csatár.

A 87. percben Ramirez a felső lécre pördített közvetlen közelről. A végén próbálkozott a DAC, de nem tudott újabb gólt lőni, következhetett a 2-szer 15 perces hosszabbítás.

A 96. percben Nicolaescu eresztett meg egy hatalmas bombát a tizenhatoson belül. Szép találattal szerzett vezetést a Dunaszerdahely, 4-3!

A csehek kezdeti lendülete a 70. perc körül eltűnt és úgy tűnt a hosszabbításra sem nyerték vissza erejüket. Elfáradt a Jablonec. Kintről már "Az éjjel soha nem érhet" véget című dal hallatszott be a MOL Arénába, ahol helyenként mi, újságírók is beszáltunk egy kis tapssal a szurkolásba.

A hosszabbítás második félidejére beállt Bednár az elfáradó Balić helyére. Kintről töretlenül zúgott a "Hajrá, DAC!". Divković nem sokkal lőtt mellé a 106. perc végén, lövése megpattant. A horvát a 113. percben még egy hatalmas sprintet kivágva szerelt hátul, majd lecserélte őt Storck. Beskorovainyi állt be a véghajrára. Divkovićot vastapsban részesítettük.

A 114. percben egy újabb bombagólt láttunk. Eric Davis, az előrehúzódó balhátvéd jobbal lőtt a kapuba, 5-3.

 

A 119. percben Kalmár indult meg szépen, majd Blackmanhez passzolt akinek a lövését blokkolták. Szöglet. Természetesen kicsiben végezte ezt el a hazai csapat és igyekezett ölni az időt. Két percig nem is jött ki onnan a labda, amikor igen, akkor pedig érkezett Kalmár Zsolt helyére Njie.

Az első 15 perc után kevesen mondták volna ezt, de végül két góllal győzött a DAC és ott lesz az Európa-liga-selejtezőjének 3. körében. Teszi ezt a szlovákiai csapatok közül egyedüliként.

Európa-liga-selejtező, 2. forduló:

FC DAC 1904-FK Jablonec 5-3 (1-1, 3-3) - hosszabbítás után
MOL Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Di Bello - Tegoni, Longo (olaszok)
Gólszerzők: Divković (6., 65.), Nicolaescu (85., 96.), Davis (114.) ill. Zelený (26.), Schranz (57., 71) - a másodikat büntetőből
Sárga lap: Fábry (62.), Kalmár (82.), Divković (82.), Ramirez (87.) ill. Podaný (67.), Zelený (75.), Jovović (105.)

DAC: Jedlička - Blackman, Müller, Kružliak, Davis - Fábry (Nicolaescu 77.), Schäfer, Balić (Bednár 106.) - Kalmár - Divković (Beskorovainyi 113.), Ramirez
Jablonec: Hanuš - Holík, Martinec, Kubista, Podaný - Ladra (Jovović 88.) , Hübschman, Považanec (Pilař 98.), Zelený (Pleštil 110.) - Schranz - Čvančara (Doležal 79.)

Fotó: felvidéksport.hu