Felvidék

Megszakadt a HC DAC remek sorozata


A MOL Liga szerdai játéknapján az olmützi DHK Zora otthonában vendégeskedtek a szerdahelyi hölgyek.

A meccs első gólját a hazaiak lőtték, de válaszként a három szerdahelyi gólfelelős, Juhos Kata, Élő Beatrix és Bízik Réka találatai következtek. Utóbbi szinte nullszögből talált a cseh kapuba. A hazaiak válaszoltak, de Bugár Cintia találata után 2-4 volt az állás. Ez után az olmützi gárda összeszedte magát és sorozatban öt gólt lőtt, Debre Viktor pedig 7-5-nél időt is kért.

A kapuban ekkor már az Oguntoyet váltó Oláh Bella állt, aki a félidő hátralévő részében 4-5 szép védést is bemutatott. A HC DAC Bízik Réka három találatával (kettő büntetőből) fordított és 8-9-re már ők vezettek. A cseh csapat összeszedetten játszott, így 13-13-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok.

Pastorková, Juhos és Élő góljai után háromra nőtt a szerdahelyi előny, amelyből a félidőre csak egy maradt. A kiegyenlített első harminc perc végén, 15-16-ra vezettek Bízik Boglárkáék. Az előző idény legjobb játékosa ezúttal kezdőként lépett pályára, valamint irányító poszton Mészáros Réka is lehetőséget kapott. Monika Rajnohová végig csak a kispadról nézte társait.

A szünet után szinte azonnal egyenlített az Olmütz, így szinte új mérkőzés indult az utolsó 29 percre. Élő válasza után fordítottak a hazaiak, a 35. perc elején náluk volt az előny. Bízik Réka két lerohanásgólja után viszont máris fordult a kocka. Oguntoye egy büntetőre visszatért a kapuba, amit hárított is, de a kipattanónál már tehetetlen volt, 19-19.

Egygólos hazai előnynél az emberhátrányban játszó DAC-ot Oláh Bella bravúrjai tartották meg. A fiatal kapus védéseinek poszttársa, Oguntoye Viktória örült a legjobban a kispadon. A 47. percben viszont már kettővel vezettek a csehek, Debre Viktor ki is kérte az idejét.

26-22-nél kritikus pillanathoz érkezett a mérkőzés, nagyon kellett már a szerdaheyi gól, tíz perc volt még hátra a meccsből. Nem sikerült azonban megtörtni a gólcsendet, ráadásul a hazaiak ötre növelték a különbséget. Juhos Kata szakította meg a csapat rossz szériáját, de a védekezés nem akart újra összeállni. Hat és fél perccel a vége előtt, 28-23-nál Debre Viktor ismét időt kért, hogy megpróbálja még felrázni játékosait.

Juhos Kata lett a jobbátlövő, Bugár visszatért balátlövőbe, Élő pedig irányított. Utóbbi egy hetessel hozta közelebb csapatát az ellenfélhez, akik emberhátrányba is kerültek. Ennek ellenére nem sikerült felzárkózniuk Paskorkováéknak, akik egyre feszültebbek lettek és egyre többet hibáztak. A találkozót Bugár Cintia gyönyörű átlövése zárta le, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég. Az Olmütz 29-26-ra győzött.

Megszakadt a HC DAC remek nyolcmeccses győzelmi sorozata. A sárga-kékek legközelebb szombaton, február 20-án az éllovas Baník Most csapatát fogadják Dunaszerdahelyen. A két csapat előző mérkőzésén Élőék hatalmas meglepetést szerezve győzni tudtak a cseh bajnok otthonában.

MOL Liga, 13. forduló:

DHK Zora Olomouc-HC DAC Dunaszerdahely 29-26 (15-16)
Olmütz, v.: Hanák Michal, Pavlíček Luboš

Vendég gólszerzők: Bízik Réka 7 (2), Élő Beatrix 7 (1), Juhos Kata 7, Bugár Cintia 4, Pastorková Kristína 1

Fotó: facebook.com/hcdacofficial; Lelkes Ernő