Felvidék

Őrzik második helyüket Urblíkék


A Puskás Akadémia 1-0-ra nyert a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának keddi nyitómérkőzésén.

A várdaiak sorozatban harmadik bajnoki találkozójukat veszítették el, míg a tabella második helyén álló felcsúti együttes idegenben egymás utáni negyedik sikerét aratta.

Nem túl nagy iramban, óvatoskodó játékkal kezdődött a mérkőzés, melynek első 20-25 percében a vendégek tűntek aktívabbnak, de igazán komoly gólhelyzetbe egyik fél sem került. A szünet előtt nem sokkal aztán előnyhöz jutott a Puskás Akadémia: az addig túlnyomó részt jól záró várdai védelem lemaradt Knezevicről, aki közelről, éles szögből nem hibázott.

Fordulás után annyiban változott a játék képe, hogy az idő előre haladtával a felcsútiak egyre inkább feladták a támadások lehetőségét, és elkezdtek átállni a biztos védekezésre. A hajrához közeledve ők az eredmény megőrzésére törekedtek, a hazaiaknak pedig a lefújásig egyszer sem sikerült feltörniük a rivális védelmét.

A vendégek köbölkúti edzője, Hornyák Zsolt végig számított az ipolysági Urblík Józsefre.

OTP Bank Liga, 24. forduló:

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 0-1 (0-1)
Kisvárda, zárt kapuk mögött, v: Bogár
Gólszerző: Knežević (39.)
Sárga lap: Viana (9.), Prenga (70.), illetve Spandler (55.)

Kisvárda: Minca - Melnyik, Ene, Prenga, Zličić - Hej (Leoni, 76.), Ötvös - Navratil (Sassá, 64.), Karabeljov (Camaj, 77.), Kovácsréti (Bumba, 64.) - Viana (Horváth Z., 68.)
PAFC: Tóth B. - Spandler, Nunes, Meissner, Deutsch - Van Nieff, Urblík - Slagveer, Knežević (Corbu, 78.), Komáromi (Kiss T., 65.) - Mance (Plšek, 84.)

További eredmények:

Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 2-0
Újpest FC-Budafoki MTE 2-0
MOL Fehérvár FC-Paksi FC 2-2
Budapest Honvéd-MTK Budapest 3-2
Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK 1-0

A Puskás Akadémia a Ferencváros mögött a második helyen áll a tabellán, hátránya 15 pont. A harmadik MOL Fehérvárt pedig 5 ponttal előzi meg.

Fotó: facebook.com/PFLAhu