Felvidék

Nem okozott gondot a sereghajtó a Dunaszerdahelynek


A MOL Liga 21. fordulójának mérkőzésén a cseh HK Hodonín látogatott a Csallóközbe.

A meccs első gólját a vendégek lőtték, de a szerdahelyiek esélyeshez méltón Élő és Juhos góljaival gyorsan fordítottak. A 10. perc végén már 8-1-re vezetett a Dunaszerdahely. A vendégek igyekeztek korrigálni az eredményen, de nem tudták megnehezíteni a hazai csapat dolgát.

A félidő második felében Debre Viktor a fiatalabb generációnak is lehetőséget adott. Így a szünetben az ötgólos Juhos Kata, a négyig jutó Bízik Réka és a hármat jegyző Élő Beatrix mellett Mészáros Réka kettőnél, Straka Mária, Pénzes Mónika és Demeter Virág Orsolya egy-egy gólnál járt. 30 perc után 17-10-re vezettek a hazaiak.

A szünet után Bugár Cintia is feliratkozott a góllövők közé, gyors egymásutánban kétszer is betalált. A 38. percben Pénzes harmadik gólja után már tízzel vezettek a sárga-kékek, 23-13. A csehek valamelyest közelebb tudtak kerülni a hazai capathoz, bő öt perccel ötgólos előnynél pedig időt is kért a HC DAC edzője.

A hazai győzelem egyetlen percig sem forgott veszélyben, a dunaszerdahelyi hölgyek végül 29-25-re győzték le a sereghajtót. Juhos Katáék legközelebb szerdán, március 10-én hazai pályán játszanak a rivális Slavia Praha ellen.

MOL Liga, 21. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely-HK Hodonín 29-25 (17-10)
Dunaszerdahely, v.: Barbora Bočáková, Lucia Jánošíková

Hazai gólszerzők: Juhos Kata 7, Élő Beatrix 5, Bízik Réka 4, Pénzes Mónika 3, Mészáros Réka 2, Bugár Cintia 2, Pastorková Kristína 2, Straka Mária 2, Demeter Virág Orsolya 1, Melani Jagodič 1

Fotó: facebook.com/hcdacofficial; Lelkes Ernő