Felvidék

Befejeződtek a küzdelmek a Közép-szlovákiai Labdarúgó Szövetség bajnokságaiban


Az idény véget ért, az őszi folytatás egyelőre sok-sok kérdőjellel

Befejeződtek a küzdelmek a Közép-szlovákiai Labdarúgó Szövetség bajnokságaiban, az utolsó fordulóra már csak pár eldöntetlen kérdés maradt. Bár a vírus két évvel elodázta, az ősszel sor kerül a bajnokságok átszervezésére, így nyáron még sok-sok kérdőjel megválaszolására várnak választ a klubok és a szurkolók is. A rendkívüli anyagi helyzetben sok klubot érint majd hátrányosan, hogy az eddiginél sokkal többet kell majd utazniuk, így nem lenne meglepetés, ha több klub is bedobná a törölközőt az új idény jelentkezési határideje előtt. 

A III. ligában már az utolsó előtti fordulóban eldőlt minden lényeges kérdés, így egyedül a szép búcsú volt a tét. Ez a losonciaknak sikerült, a fülekieknek részben, míg a rimaszombatiak kínos vereséget szenvedtek Csacán, aki ezzel az évadban a második győzelmüket szerezték meg. A forduló „rangadóját” Rakolcon (Rakytovce) játszották, hisz az első két helyezett találkozott egymással, de a mérkőzésnek már csak a hazaiak szempontjából volt tétje, az alsókubiniak ugyanis már az előző fordulóban bebiztosították a bajnoki címüket.

A vezetést ugyan a vendégek szerezték meg, de a hazaiak gyorsan fordítottak, s az eredményjelző tábla már a 26. percben 2:1-es hazai vezetést jelzett, s a 98 néző több gólt már nem látott. A győzelemre szükségük is volt a rakolciaknak, mivel a harmadik turócszentmártoniak is győztek. Visszatérve a régió csapataira, a losonciak Kovácsfalvára (Kováčová) utaztak, s Bariak már az 5. percben lerendezte a hazaiakat. A fülekiek a másik nógrádi csapat, a kálnóiak otthonában zárták az szezont, s a mintegy 300 néző fordulatos mérkőzést láthatott. Hornyák Ádám góljaival a fülekiek kétszer is vezettek, de a végén a kálnói Jakub Cibula percei következtek, s a hazaiak megfordították (3:2) a mérkőzés állását.
A táblázat alapján a legkönnyebb feladat előtt a rimaszombatiak álltak, akik immár tét nélküli mérkőzésen utaztak a tökutolsó csacaiak otthonába, akik az egész idény folyamán mindössze egy alkalommal győztek, s 21 vereséget szenvedtek. Úgy tűnt, most sem szakad meg a rossz sorozatuk, Erik Ľupták ugyanis már a 8. percben szállította a batyiak vezető gólját, de ezt tizenegyesből a hazaiak még az első félidőben egalizálták. Sőt a második félidőben újabb két gólt szereztek, s győzelemmel búcsúztak a III. ligától.

Ahogy írtam, a lényeges kérdések már az előző körben eldőltek, a bajnoki címet, s ezzel a II. ligába való feljutást az alsókubiniak érdemelték ki, akik 68 pontot gyűjtöttek össze, a második helyen 62 ponttal, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a rakolciak végeztek. A losonciak 52 pontot szerezve a hatodik helyen zártak, ahogy vereségük ellenére a 48 pontos fülekiek is megőrizték a hetedik helyüket, míj a rimaszombatiak 35 ponttal a tizedik helyen zártak, így ősszel mindannyian (a kálnóiakkal együtt) a III. liga keleti csoportjában folytatják.

Bár a IV. ligában is eldőlt az első két hely sorsa, az átszervezés miatt rendkívül izgalmasan alakult az utolsó forduló, ugyanis a harmadik helyezett tótgyarmatiak és a hetedik zólyomiak között mindössze három pont volt a különbség. A harmadik helyezett automatikusan tagja lesz az újonnan létesülő regionális ligának, míg a negyedik helyezett selejtezőt vív a napokban. Bár voltak klubok, akik nem is nagyon igyekeztek az újonnan létesülő ligába bekerülni, amely a megnövekedő távolságok jelentősen megterheli majd egy-egy klub költségvetését.

A tótgyarmatiak végül nem bíztak semmit a véletlenre, a már biztos második erdőbádonyiak (Badín) otthonában Marián Berec 65. percben szerzett góljával nyertek, így megőrizték a harmadik, egyúttal továbbjutó helyüket. A negyedik, osztályozós helyen a sálfalvaiak (Šalková) végeztek, akik Gyetván győztek 6:2 arányban. A legrosszabbul a nemrég még harmadik poltáriak jártak, akik odahaza kaptak ki a tavasszal remek formát mutató zólyomiaktól (0:2), így csak a hetedik helyen zárták a pontvadászatot. Sajnos, a bajnokságban vitézkedő két gömöri alakulatot nem érintette e végső párharc, igazából csak az volt a kérdés, melyik végez feljebb az alsóházban. A tornaljaiak a bajnok selmecbányaiakat fogadták, az összecsapásra 250 néző látogatott ki, s akik remek mérkőzést vártak, nem is csalódtak. A selmeciek már a 27. percben 2:0 arányban vezettek, s ekkor nem sokan tettek volna a hazaiak sikerére. Pedig  a tornaljaiak még az első félidő hajrájában szépítettek, sőt a 65. percben átvették a vezetést is. Igaz, csak öt percig örülhettek, a vendégek kiegyenlítettek, s mivel több gól már nem esett, maradt a 3:3-as végeredmény. Ez a két pont a tornaljaiak 10. helyébe került, hiába kapott ugyanis ki Ajnácskő Mezőközön (Medzibrod) 4:0 arányban, jobb gólkülönbségének köszönhetően megőrizte a tizedik helyét.

A IV. ligát így a selmeciek nyerték 57 pontot szerezve, a második erdőbádonyiak 50, míg a harmadik illetve negyedik tótgyarmatiak és sálfalvaiak 46-46 pontot szereztek. A két gömöri csapatnak egyaránt 30-30 pontra tellett ebben az idényben.

Az V. ligában is eldőltek a főbb kérdések az utolsó előtti fordulóban, így már nem volt tétje az újdonsült bajnok ragyolciak ipolybalogiak elleni összecsapásának. Igaz, a vendégek legutóbb Feleden kaptak egy kilencest, így tulajdonképpen örülhettek, hogy megúszták négy kapott góllal (4:1). A felediek az előttük álló újonc losonctamásiakat fogadták, de a mérkőzésnek igazából csak a vendégcsapat szempontjából volt tétje, ugyanis győzelmük esetén akár a dobogóra is felkapaszkodhattak volna. A 65. percben Fehérvári Attila góljával meg is szerezték a vezetést, de a hazaiak a lefújás előtti pillanatokban Kovács József góljával egyenlítettek, megkeserítve ezzel a vendégek örömét.

Ezzel a góllal a harmadik helyen álló ipolynyékieknek egy nagyrőcei 1:5 is belefért. A hazaiak már 5:0 arányban vezettek az 54. percben, de Fábián Tibor legalább a szépítő gólig eljuttatta a nyékieket. Tovább folytatta mélyrepülését a sokkal szebb napokat látott óvári csapat, amely a nem túl acélos apátújfalusi (Opatovská Nová Ves) csapattól szenvedett hazai pályán 3:4 arányú kínos vereséget. Pedig az óváriak háromszor is vezettek (kétszer Fehér Tibor volt eredményes), de a végső szó/gól(ok) a vendégeké volt.

„Tisztességesen” búcsúzott az V. ligától a nagybalogi csapat, amely tavasszal megalázó szerepet játszott, s szinte számolatlanul kapta a gólokat. A búcsúmérkőzésen viszont alaposan megizzasztották a csábiakat, s végül „csak” 3:1 arányban kaptak ki. A mérkőzésen búcsúztatták a 38 éves Tóth Gábort, aki ezen a mérkőzésen búcsúzott aktív pályafutásától. A nagybalogiak gulyással búcsúztatták ezt az V. ligában eltöltött egy évet, s Kluka Norbert polgármesterrel-játékosedzővel az élen a nyáron elgondolkozhatnak azon, merre tovább nagybalogi labdarúgás?

A bajnokságot a ragyolciak nyerték 70 szerzett ponttal, 90:21-es gólkülönbséggel, ráadásul veretlen, mindössze négy alkalommal döntetlenezve. A második helyen a nagykürtösiek zártak 63 ponttal, míg a bronzérmet az ipolynyékiek szerezték meg utcahosszal lemaradva 43 ponttal. A felediek utolsó két mérkőzésen szerzett négy pontjukkal végül feljöttek az ötödik helyre (37 pont), az óváriak viszont lezuhantak a nyolcadik helyre (36 pont). Őket a 34 pontos csábiak követik. Az ipolybalogiak 26 szerzett ponttal a 13., míg a nagybalogiak a még ősszel szerzett 7 pontjukkal a bajnokság 14., utolsó helyén zárták az idei pontvadászatot.

S ha már búcsú, a péterfalai származású Tóth Gézát is elbúcsúztatta a Területi Labdarúgó-szövetség, aki előbb játékosként (Péterfala, Feled), majd játékvezetőként és ellenőrként évtizedekig szolgálta a gömöri labdarúgás ügyét.

Forrás: szurkolo.sk