Felvidék

Az ímelyiek nyerték a járási riválisok párharcát


A házigazda gútaiak nem bírtak az Ímelyiekkel a Nyugat-szlovákiai Régióbajnokság (IV. fociliga) tavaszi nyitányán

A járási riválisok párharcát az ímelyiek (sárga-piros szerelésben) nyerték (Cséfalvay Á. András felvétele)

A Nyugat-szlovákiai Régióbajnokság (IV. fociliga) tavaszi nyitányán 2:1-es vendéggyőzelem került a jegyzőkönyvbe a gútai Gőgh Kálmán stadionban, ahol a Komáromi járást képviselő csapatok eseményekben bővelkedő derbije zajlott.

A hazaiak szereztek vezetést a 14. percben, de az ímelyiek csakhamar egyenlítettek, s fordulás után a győztes találatot is megszerezték. Igaz, ekkor már emberfölényben futballoztak: a hazaiak hálóőrét, Bánkit ugyanis a 44. percben piros lappal büntette a játékvezető. Ennél a momentumnál a vendéglátók csapatkapitánya, Kókai Marek kapusmezt öltött, a folytatásban már ő védte a gútaiak hálóját. A győztes csapat sikerével visszavágott a vendéglátóknak a tavaly augusztusban hazai pályán elszenvedett egygólos vereségért. A rangadó további érdekessége, hogy mindkét fél részéről légiósok voltak eredményesek: a hazaiaknál Izakov, a vendégeknél pedig Olen.

„Az idénynyitón két alapemberünk hiányzott, de tartalékkapusunk sem volt. Csizmadia Lóránt ugyanis sérüléssel bajlódik, ezért védővel kellett megoldanunk Bánki helyettesítését. Nincsenek nagyratörő terveink. A bennmaradás kiharcolása, saját nevelésű játékosok bevetése a cél. Ezúttal a meccs végén már hét hazai tüsténkedett a pályán. A folytatásban Marcelházára utazunk, újabb járási derbit játszunk. Soros ellenfelünk télen erősített, oda kell rájuk figyelni. Remélem, a kapusposztra sikerül megfelelő megoldást találnunk és visszaszerezzük a rajtnál elhullajtott pontokat” – értékelt, Máté Zsolt, a gútaiak edzője.

Az ímelyik elkapták a fonalat. „Ítéletidő volt szombaton, az orkán erejű szél rányomta a bélyegét a találkozó színvonalára. Üggyel-bajjal tudtuk megszelídíteni a labdát. Mondhatni ajándékgóllal szereztek vezetést a hazaiak. Csakhamar sikerült egyenlítenünk, s a játék képe alapján csak idő kérdése volt, mikor sikerül mezőnyfölényünket, nagyobb tudásunkat gólra váltani. Az első félidő végén Kender egyedül tört kapura, a hazaiak hálóőre elkaszálta játékosunkat, indulhatott zuhanyozni. A második félidőben gólra váltottuk emberelőnyünket. Jobbak voltunk, megérdemelten győztünk. Jó rajtot vettünk, vasárnap hazai környezetben a Trebatice együttese elleni meccsen újabb három ponttal szeretnénk gyarapítani gyűjteményünket. Tavasszal azon leszünk, hogy az élmezőnyben végezzünk” – ecsetelte a győztes csatát, latolgatta a kollektíva esélyeit a csapatkapitányTomás Bacigál, aki asszisztensként segíti Roman Zíma vezetőedző munkáját.

Forrás: ujszo.com