Felvidék

Fodrek elégedett volt a Slovan elleni játékkal


A DAC vezetőedzője szerint ez volt a legjobb mérkőzés, amit az irányítása alatt játszott a csapat

Vereséggel zárta a 2024-es évet a DAC Pozsonyban - lássuk, hogyan látták a mérkőzést a vezetőedzők:

Branislav Fodrek (DAC 1904): „Nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, legalább az egyik pontot szerettük volna elhozni, de ez volt a legjobb mérkőzés, amit az irányításom alatt játszottunk. Az első félidőben megszerezhettük volna a vezetést. Ha a Slovan ellen győzni akar egy csapat, gólt kell rúgnia. A fiúknak semmi kifogásolnivalóm nincs a hozzáállásuk és a teljesítményük miatt, egyenrangú ellenfelei voltunk a Slovannak. Kár, hogy nem sikerült vezetést szereznünk. A hazaiak megbüntették a hibáinkat, és megnyerték a mérkőzést.”

Vladimír Weiss (Slovan): „Örülünk, hogy győzelemmel zártuk a szezont, és az első helyen maradtunk. Az idény a számunkra nagyon hosszú és kemény volt. A Bajnokok Ligájában is szerettünk volna jól szerepelni, emellett az első helyen zárni a bajnokságban. Ilyen szempontból nagyon elégedettek vagyunk. Köszönöm a játékosoknak, a vezetőségnek, a klubnak és a szurkolóinknak és mindenkinek, akik szurkolnak nekünk. A játékosoknak a meccs előtt azt mondtam, hogy minden erejüket ki kell facsarniuk, és megszerezni a három pontot, ami sikerült is. A minőség a mi oldalunkon volt, noha a DAC ma nagyon jól játszott. A fejek és a lábak is fáradtak voltak, de le a kalappal mindenki előtt az egész őszi szezonért. Okosan kell eljárnunk az átigazolási piacon, minőséget kell hoznunk a csapatba.”

forrás: parameter.sk