Borbély Balázs: mindig volt saját elképzelésem a fociról

Az előző idény hajrájában Borbély Balázs a DAC-tól érkezve vette át az ETO FC Győr irányítását és szenzációs, ötmeccses győzelmi szériát produkálva kilenc év után feljutást ünnepelhettek a Rába-parti városban. Az élvonalban nehezen indult be a gépezet, de mára az ETO sikerült megmutassa, hogy ismét van helye az NBI-ben. A győriek dunaszerdahelyi származású vezetőedzőjével a feljutásról, a szezonkezdetről, a DAC-ról és a két klub között lévő szoros együttműködésről is beszélgetett a MA7 újságírója.

Az előző szezonban vette át az ETO FC Győr irányítását, megbízatása először öt mérkőzésre szólt. Olyannyira jól sikerült ez az öt mérkőzés, hogy 9 év után feljutást ünnepelhettek. Hogyan élte meg ezt az öt mérkőzést a győri kispadon?

Intenzív időszak volt, de minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Mindig könnyebb, ha úgy mennek a dolgok, ahogy az ember szeretné, tehát nagyon pozitívan éltem meg ezt az időszakot.

Győrben óriási sikert ért el, hiszen tavasz óta az egész város focilázban ég. A Vasas elleni siker sorsdöntőnek bizonyult. Mire gondolt a feljutás pillanatában?

Minden mérkőzés sorsdöntő volt, hiszen mikor átvettem a csapatot, a harmadik helyen álltunk, és bármilyen pontvesztés azt jelentette volna az utolsóelőtti, Vasas elleni meccsen, hogy nincs tétje a mérkőzésnek. Hála istennek sikerült megnyerni a Vasas előtti három mérkőzést és úgy belemenni ebbe a derbibe, hogy tényleg egy ki-ki meccs volt, és a mérkőzés győztese nagyon közel került az NB I.-hez. Egy feljutási rangadónak megfelelő légkörű és minőségű mérkőzés volt. Végül mi örülhettünk jobban.

A DAC csapatánál segítette eleinte Adrian Guľa, majd a későbbiekben Xisco Munoz munkáját. Mi fogalmazódott meg önben, mikor elvállalta ezt a győri lehetőséget?

Teljesen más pályaedzőként dolgozni, mint vezetőedzőként. Teljesen más a feladat, más a pozíció, másképp is kell viselkednem a játékosokkal, akiknek természetesen más a hozzáállásuk a pályaedzőhöz, mint a vezetőedzőhöz. Megvoltak az elképzeléseim, és a jövőre nézve is megvannak, nem akartam senkit sem másolni és a jövőben se, hiszen megvan a saját elképzelésem a fociról, illetve megvannak a módszereim is. Nyilván persze változik az ember, mindig tanul, de megvan a saját elképzelésem, hogyan nézzen ki a csapat az én irányításom alatt.

Az élvonalra teljesen átalakult a csapat kerete. Nehéz volt új játékosokat találni az NB I.-re? Arra gondolok, hogy egy feljutott csapat nem annyira csábító az új játékosok számára, mint egy élbolyba tartozó gárda.

Ez nagy kihívás volt, az biztos! Itt a klubon belül is volt egy átmeneti időszak, hetekig nem volt sportigazgató, nem volt az átigazolásokért felelős szakember. Ez azonban megváltozott az átigazolási időszak másik felében, és sikerült olyan játékosokat szerződtetni, akik emelik a csapatunk színvonalát. Ez pedig máris meglátszik az eredményeinken, s ez a folyamat még mindig tart. Azon dolgozunk, hogy a következő átigazolási időszakban is olyan játékosokat tudjuk szerződtetni, akik tovább emelik a játékunk színvonalát.

Az első fordulókban még látszott az összeszokottság hiánya, de ahogy telt az idő és az új játékosok beilleszkedtek, valóban jöttek is az eredmények. Hogyan értékeli a csapat eddigi teljesítményét az élvonalban?

Vegyes érzéseim vannak, mert tényleg nem kezdtük jól a szezont, de a folytatás jobb lett. Most viszont úgy érzem, az utóbbi 3-4 mérkőzésből akár többet is ki lehetett volna hozni, mint amennyit kihoztunk.

Ősszel az élvonalban olyan bravúros eredményeket értek el, mint a Fradi elleni pontszerzés, vagy a Fehérvár és Paks elleni győzelem, de minden pontért megküzdöttek. Ezek mind nagy horderejű sikerek voltak, látszott a sikeréhség és a motiváltság a csapaton. Mivel ösztönözte a gárdát?

Annyira nem kellett motiválni a fiúkat egy Fradi elleni rangadóra, valamint egy lokálderbire a Fehérvár ellen. Ilyen mérkőzésekre nem hiszem, hogy ösztönözni kell a játékosokat. Próbáltunk megszerezni a nyáron olyan játékosokat, akik tényleg sikeréhesek, és akiket nem kell külön motiválni minden mérkőzés előtt, hanem benne van a vérükben a győztes mentalitás. Örömmel látom, úgy állnak hozzá a feladataikhoz és a mérkőzésekhez, azzal az elszántsággal, hogy meg akarnak nyerni minden egyes mérkőzést és a nyugodt középmezőnyben végezni.

A DAC és az ETO Győr egy tulajdonosi körbe tartozik, ezáltal szoros az együttműködés a csapatok között. Ez mennyire könnyíti meg az ön munkáját?

Azzal, hogy egy tulajdonosi körbe tartozunk, sokkal nagyobb a merítési lehetőség és akár házon belül meg tudjuk oldani a játékoskérdéseket. Viszont oda kell figyelnünk arra, hogy az ETO-nak megfelelő játékosok érkezzenek akár házon belül is, olyanok, akik beleillenek az elképzeléseinkbe, és mindent megtesznek a klub sikereiért. Aki esetleg a DAC-ból érkezne, személyesen is elbeszélgetek vele, mert szeretek tisztában lenni a játékos szándékaival. Célunk, hogy az ETO újra vonzó legyen, és egyre többen akarjanak hozzánk igazolni, Győrbe.

Mivel lenne elégedett a szezon végén Győrben? Továbbra is a bennmaradás a csapat fő célja, esetleg mást is megfogalmazott a jó eredményeknek köszönhetően?

Számomra elsődleges cél a bennmaradás. Meg szeretnénk nyerni minél több mérkőzést és minél több pontot szerezni, hogy a nyugodt középmezőnyben végezzünk. És nem utolsósorban szeretnénk minél több örömet szerezni az embereknek, akik az ETO-nak szurkolnak.

Amint azt az interjú elején említettem, korábban a DAC-nál dolgozott mint másodedző, előbb Adrian Guľával majd a spanyol Xisco Munozzal. Milyen volt a közös munka a két szakemberrel?

Bármilyen edzővel is dolgozom, mindig van valami inspiráció, valami új dolog, ami az emberben megmarad. Az emberi kapcsolataink akár Guľával, akár Xiscóval teljesen rendben voltak, mindenkivel jóba vagyok a mai napig.

Korábban játékosként már szerepelt a sárga-kékeknél. Milyen érzés volt a visszatérés?

Itt születtem a Csallóközben, itt nevelkedtem, az utánpótlásban is végigjártam a szamárlétrát. Mivel innen származom, ez mindig egy különleges hely marad számomra, bárhol éljek is a világban.

Rendkívül gazdag játékosmúltat tudhat maga mögött. Mikor fogalmazódott meg önben, hogy az edzői pályára szeretne lépni?

Viszonylag fiatalon, 31 évesen szögre kellett akasztanom a stoplist egy súlyos sérülés miatt. Nem találtam a helyem és nem tudtam hogyan tovább, de kikristályosodott, hogy a fociban szeretnék dolgozni. Előbb játékos-megfigyelőként, majd pályaedzőként és vezetőedzőként dolgoztam, és ahogy múlt az idő, egyre jobban letisztult bennem, hogy számomra a legtesthezállóbb feladat az edzői szakma lenne. S ma már biztos vagyok abban, hogy a focin kívül sehol máshol nem szeretnék dolgozni, itt képzelem el a jövőmet.

Az mennyire segíti az edzői munkában, hogy benne volt a profi labdarúgásban?

Jó, ha tudja az ember, hogy mi folyik a játékosok öltözőjében, hogyan gondolkodnak a fiúk, akár a pályán, akár a pályán kívül is. Ez nagy segítség, összehasonlítva azokkal az edzőkkel, akik ezt soha nem élték meg. Szerintem ez a legnagyobb segítség, hogy tudom, mit érezhet egy játékos egy sérülésnél, vagy miképpen élik meg, ha 3-4 naponta játszani kell. Az azonban még nem garancia arra, hogy jó edző lesz, ha valaki magas szinten focizott. Képeznie kell magát az embernek, nyitott szemmel kell járni és állandóan tanulni.

Pozsonyligetfalu és a Ferencváros korosztályos csapatainál is dolgozott. Milyen különbségeket tapasztalt a felnőtt és az utánpótlássport között?

Nagy a különbség, a felnőtt foci komoly meló, egy nagy biznisz, az utánpótlás főként a képzésről, a fejlődésről szól. Mindkettőnek megvan a saját szépsége, talán a felnőtt focit izgalmasabbnak mondanám, az utánpótlás focit viszont őszintébbnek.

Van-e esetleg olyan példaképe, aki inspirálta önt játékos, illetve edzői pályafutása során?

Amikor fociztam, Zidane volt a játékos példaképem. Egyszer sikerült is ellene játszanom, imponált a játéka. Figyelemmel követem az edzőket, a fiatal, feltörekvő generációt is, de nekem Ancelotti munkája és személyisége a legszimpatikusabb.
 
Az írás megjelent a Magyar7 2024/49. számában.