Nagyot kaszálhat a DAC váratlanul
Bőségesen megtérülhet a DAC-nak egykori gólkirálya újabb csapatváltása
fotó: targetscouting.com
A DAC egykori gólkirálya, az olasz Leccében játszó Nikola Krstovič után komoly érdeklődés mutatkozik a Premier Leagueból, ami áttételesen szép összeget hozhat Dunaszerdahelyre is, hiszen amikor eligazolt Dunaszerdahelyről 2023 nyarán, a szerződésbe foglalták, hogy a DAC részesedést kap a következő eladásból.
Olasz sajtóhírek szerint pedig elérkezhetett az a pillanat, amikor Krstovič távozhat a Leccéből, ahol Dunaszerdahelyhez képest szintén komoly eredményeket és a csapaton belül gólkirályi címet tudhat magáénak, hiszen 38 tétmeccsen 12 gólt és 5 gólpasszt jegyzett, mellyel toronymagasan a Lecce legeredményesebb játékosa lett. A montenegrói támadó teljesítményével oroszlánrészt vállalt abból, ahogy a bennmaradt a Serie A-ban.
Krstovič idei szezonjával felhívta magára az angol Leeds United a figyelmét, akik a legutóbbi szezonban visszajutottak a Premier League-be, és erősítésen gondolkoznak.
A Transfermarkt adatai alapján Krstovič piaci értéke két év alatt 2,2 millióról 14 millió euróra nőtt, de a Lecce legalább 25 millió eurót kér érte, melyből a DAC sajtóhírek szerint 15%-ot kap, illetve további 500 ezer eurós bónuszt. Ez azt jelentené, hogy 3,75 millió euró ütné a DAC markát, plusz a félmilliós bónusz, vagyis összesen 4,25 millió eurót nyerne utólag a csallóközi klub egykori gólkirályán.