Megvan a DAC őszi menetrendje
Sűrű idénykezdet vár a DAC-ra, hiszen három fronton is harcba száll az új szezonban
A csallóköziek a 2024-25-ös új idényben három fronton is harcba szállnak, ugyanis a Niké Liga és a Szlovák Kupa mellett, hála a Zólyombrézó elleni play-off győzelmüknek, az UEFA Konferencia Liga selejtezőjében is ringbe szállnak.
Ennek értelmében nem lesz hosszú a játékosok nyári szünete, hiszen már június 16-án, hétfőn edzésbe állnak a sikeres új idényre való felkészülés miatt.
A Niké Ligának és a Konferencia Ligának már ismert a nyári, illetve az őszi menetrendje, mely értelmében a Konferencia Liga selejtezők kezdődnek meg először július 10-én. A DAC a harmadik európai liga fennállásának ötödik idényében is részt vesz a sorozatban, melynek selejtezőkörébe a második fordulóban száll ringbe, és a párosításokat június 16-án sorsolják ki.
1. előselejtező: július 10. (1. mérkőzések) és július 17. (visszavágók)
2. előselejtező: július 24. (1. mérkőzések) és július 31. (visszavágók)
3. előselejtező: augusztus 7. (1. mérkőzések) és augusztus 14. (visszavágók)
Play-off: augusztus 21. (1. mérkőzések) és augusztus 28. (visszavágók)
Csoportkör:
1. játéknap: október 2.
2. játéknap: október 23.
3. játéknap: november 6.
4. játéknap: november 27.
5. játéknap: december 11.
6. játéknap: december 18.
Mindeközben azért július utolsó, negyedik hétvégéjén a Niké Liga is elrajtol, melyben a csapatok ősszel összesen 18 fordulót abszolválnak. Az utolsót december 13-14-én rendezik. Mindegyik játéknap hétvégén kerül megrendezésre, egyszer sem lesz hétközi forduló.
A bajnokságot hagyományosan ismét három válogatott szünet szakítja meg: egy szeptemberi, októberi és egy novemberi. Az új idény végleges sorsolása a Ligás Klubok Uniójának Elnöksége jóváhagyását követően lesz ismert. Az EKL 2. selejtezőköre miatt, az idény első hazai bajnokija várhatóan július 27-én, vasárnap kerül megrendezésre a MOL Arénában.
A Niké Liga menetrendje – 2025 ősze:
1. forduló: július 26.
2. forduló: augusztus 2.
3. forduló: augusztus 9.
4. forduló: augusztus 16.
5. forduló: augusztus 23.
6. forduló: augusztus 30.
7. forduló: szeptember 13.
8. forduló: szeptember 20.
9. forduló: szeptember 27.
10. forduló: október 4.
11. forduló: október 18.
12. forduló: október 25.
13. forduló: november 1.
14. forduló: november 8.
15. forduló: november 22.
16. forduló: november 29.
17. forduló: december 6.
18. forduló: december 13.
Jelen felsorolásban a hivatalos játéknapok (szombat) vannak feltüntetve; a menetrend a csapatok európai kupákban való szereplése és a televíziós közvetítések miatt változhat.
forrás: dac1904.sk