A dunaszerdahelyiek erős mezőnyben bizonyítottak Rodoszon
A Dunaszerdahelyi Sakk Klub a görögországi Rodoszon rendezett 40. Európa Kupán remek teljesítménnyel zárta szereplését
fotó: dunaszerdahelyi.sk
A görögországi Rodosz adott otthont október 18. és 26. között a Sakkcsapatok 40. Európa Kupájának, ahol rekordlétszámú, 102 csapat ült asztalhoz a kontinens legjobbjai közül. A Dunaszerdahelyi Sakk Klub képviseletében hat kiváló játékos mérte össze tudását a nemzetközi mezőnnyel – és bizonyították, hogy helyük van az európai elit között.
A hétfordulós megmérettetésen stabil, kiegyensúlyozott játékot nyújtottak a sárga-kék színekben induló sakkozók.
A csapat 4 győzelmet és 3 vereséget könyvelt el, ami 8 pontot és a 34. helyet jelentette a végeredményben. A mezőny erősségét tekintve ez kimagasló eredménynek számít – a dunaszerdahelyiek nemcsak tisztesen helytálltak, hanem méltó módon képviselték a várost és a szlovákiai sakkéletet is.
A játékosokat Petényi Gyuri, a klub elnöke vezette és segítette a helyszínen. Mint elmondta, a verseny során nemcsak a tábla mellett, hanem azon kívül is akadtak izgalmak: a csapat egy 4,5-es erősségű földrengést is átélt a szigeten. Szerencsére senkinek nem esett baja, így a történet inkább különleges emlékként marad meg számukra.
„Ezúton is szeretnénk megköszönni Dunaszerdahely város és a CEF Alapítvány támogatását, amely nélkül részvételünk nem valósulhatott volna meg” – fogalmazott hálásan Petényi Gyuri.
A dunaszerdahelyiek eredménye újabb bizonyítéka annak, hogy kitartással, csapatszellemmel és precíz játékkal a kisebb klubok is maradandót alkothatnak Európa legnagyobb sakktornáin.
Az egyéni eredmények a következőképp alakultak:
Pásti Áron: 1,5 pont / 7 játszma
Rigó Zsolt: 2,5 pont / 7
Bagi Máté: 5 pont / 7
Varga Zoltán: 5,5 pont / 7 – veretlenül!
Csonka Attila: 3 pont / 7
Takács László: 4 pont / 7