Felvidék

Meglepően jól fog játszani vasárnap a DAC


A DAC szezonnyitó sajtótájékoztatóján Világi Oszkár, tulajdonos, Jan Van Daele, sportigazgató, Hélder Cristóvao, vezetőedző és Kalmár Zsolt csapatkapitány beszélt a tavaszról.

"Hat évvel korábban nem messze innen ültünk, még egy másik stadionban. Ma már teljesen mások a körülmények, így könnyebben tudok én is beszélni. Már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy átadjuk az egykori Bonbón épületét, amely a központunk, kulturális-közösségi helyünk lesz és a fiatal játékosok szálláshelyéül is szolgál majd. Ezzel befejezzük azt, amit szerettünk volna és a szállásaink is a megfelelő szinten lesznek. Nincsenek más céljaink, mint nyáron. Ott akarunk lenni az első háromban, de természetesen mindig az elsők szeretnénk lenni. Tízpontos a hátrányunk, de ez nem azt jelenti, hogy feladtuk volna, hiszen sok meccs van még hátra. A harmadik helyen állunk, aminek nagyon örülök, hiszen európai szinten is a legfiatalabbak között van a csapatunk. Sikereket tudunk elérni fiatal játékosokkal, ami bizonyítja, hogy teljesíteni tudjuk amit kitűztünk, hogy az ifjúság legyen nálunk a középpontban. A kupában szeretnénk győzni, reméljük május 1-jén ott leszünk a döntőben és sikeresek leszünk ott is. Az ambícióink megvannak, a csapat fel van készülve, reméljük, hogy jönnek majd a sikerek is, olyanok amik a tavalyinál is nagyobbak" – kezdte Világi Oszkár a sajtótájékoztatót.

Jan van Daele beszélt a játékoskeretben történt változásokról. Elsőként a távozókat vette sorra, majd az érkezőkre is rátért. A védősorba úgy igazoltak, hogy növekedjen a variációs lehetőségük. Így természetesen Lorenco Šimić is jól passzol ahhoz, amit hátul elképzeltek. Ő Šatkához hasonlítható, hiszen jó fizikai adottságai vannak és nagyon jól passzol. Csak úgy, mint Dušan Lalatović, akinek jó bal lába van, így akár három védős rendszerben is tud majd vele játszani a csapat.

"A középpályán Schäfer András egy jó képességű játékos, egy igazi box-to-box középpályás, akinek szüksége van egy kis időre, de úgy látom folyamatosan javul a teljesítménye. Sikerült leigazolnunk Andrija Balićot, aki Connor Ronan helyettese lehet, hasonló játékos, mint ő volt és olasz elsőosztályú tapasztalattal is rendelkezik" – folytatta a sportigazgató, aki elmondta, hogy az elmúlt egy hónap után már látja a játékosokon is, hogy növekszik az önbizalmuk és hisznek abban, amit a klub szeretne elérni a jövőben.

Horvát középpályás csatlakozik a DAC-hoz

A 22 éves középpályás az Udinese kötelékébe tartozik, de az utóbbi időben más csapatoknál szerepelt kölcsönben. Balić a Hajduk Splitnél nevelkedett, ahol összesen 45 tétmeccsen játszott az első csapatban. Itt 10 gólt szerzett és 5 gólpasszt is kiosztott, így 2016 telén lecsapott rá az Udinese.

A fiatalok közül Alex Javrot és Ricardo Phillipset emelte, akik a jövőben nagyobb szerephez is juthatnak. Egy csatár, egy igazi center leigazolását még tervezik, jelenleg is keresik a megfelelő futballistát, akinek jó az első labdaérintése és képes gólokat szerezni. Fontos, hogy konkurenciát teremtsenek Ramireznek, aki egy kis válságba került, legalábbis ami az önbizalmát illeti.

Hélder Cristóvao kifejtette, hogy megtiszteltetésnek gondolja, hogy itt lehet Dunaszerdahelyen, hiszen a klub növekedni szeretne, ő pedig részese lehet ennek a folyamatnak. Nehéz előszezonon vannak túl, ez miatt a szurkolók lehet tartanak a tavasztól, de hisz az elvégzett munkában és a közösen megalkotott filozófiában. Szükség van időre, hogy a játékosok megszokják a változásokat, de megvannak a képességeik, hogy a szerint játszanak, amit ő elképzelt. "Vasárnap mindenki meg fog lepődni milyen jól fogunk játszani. Sokat hallottam a szurkolókról és nagyon várom az első tétmeccset" – tette hozzá a szakvezető.

A DAC csapatkapitánya, így nyilatkozott: "Nagyon várjuk a vasárnapi meccset. Tudjuk, hogy a felkészülés nem úgy sikerült ahogy terveztük, de megértettük azt a játékrendszert, taktikát, amit az edző szeretne látni tőlünk. Komoly céljaink vannak, bár a Slovan tíz pontra van, de meg szeretnék nehezíteni a dolgukat. Jól akarjuk kezdeni a tavaszt. E mellett a kupában a döntőbe akarunk jutni, és meg is akarjuk nyerni, mivel a klub megérdemelné, hogy nyerjen egy trófeát. Az öltözői hangulat egyre jobb, együtt vagyunk. Győzelemmel akarunk kezdeni, de nem lesz könnyű, hiszen a szenicei gondok ellenére mindenki nagyon fog ott küzdeni. A szurkolókra is szükség lehet, hogy átlendítsenek minket a nehéz helyzteken, ahogy korábban is tették" – nyilatkozta Kalmár Zsolt.

Fotó: YouTube