Hanga-tábor Debrecenben


Péntektől vasárnapig Debrecen ad otthont a Barcelonában kosarazó Hanga Ádám utánpótlástáborának.

fotó: dehir.hu

A 31 éves kosaras az MTI-nek felidézte, hogy 2012-ben olasz és spanyol mintára hozta létre a tábort, amikor még a spanyol Manresát erősítette. Az elmúlt nyolc nyáron többek között Körmend, Pasarét és a Testnevelési Egyetem is szolgált helyszínként.

"A cívis városban komoly építkezés zajlik kosárlabdában, amihez nagyon szép eredmények is párosulnak a NB I-es csapatnál évek óta, nem beszélve arról, hogy az ország egyik legjobb kosárlabda-akadémiája is itt található. Nagyon várom, hogy találkozzak a gyerekekkel és a szakmai stábbal a Főnix Csarnokban"
- jelentette ki.

A meghívásos edzőtábor célja ezúttal is az, hogy felkutassa a tehetséges játékosokat a 14-16 éves korosztályból. Az első számú magyar kosaras tréningjeit a DEAC Kosárlabda Akadémia edzői segítik majd.

"Nagyon örülök, hogy idén Debrecen rendezheti meg a Hanga-tábort. Óriási segítség ez átalakult akadémiánk fejlődésében, hiszen játékosaink mellett edzőink is sok hasznos szakmai praktikát leshetnek el Ádámtól" - mondta Becsky István, az akadémia ügyvezető-sportigazgatója. - "Ezúton is szeretném megköszönni neki, hogy a vírus miatt lerövidített nyári szünetben is időt és energiát fordít ránk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk a rendezvény lebonyolításához."


A rovat legfrissebb hírei