Elhunyt Simonné Almási Ágnes


Nyolcvanöt éves korában elhunyt Simon Béláné Almási Ágnes világ- és Európa-bajnok asztaliteniszező

fotó: hirstart.hu

A szomorú hírt a sportág európai szövetsége (ETTU)tudatta honlapján.

Az 1935. június 21-én Budapesten született Almási Ágnes 1950-től a Budapesti Vasas játékosa volt. A magyar válogatottban három évvel később mutatkozott be, és 1957-ig négy világbajnokságon egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert.

A stockholmi vb-n 1957-ben Mossóczy Líviával párosban a világ legjobbjának bizonyultak, de még ugyanabban az évben külföldre távozott, és Hollandiában telepedett le. Az 1959-es dortmundi világbajnokságon a holland válogatott tagjaként vett részt, utána pedig áttelepült az NSZK-ba. Nyugatnémet színekben háromszoros Európa-bajnok, négyszeres ezüst- és kétszeres bronzérmes, valamint BEK-győztes lett a DTC Kaiserberg együttesével.

A német válogatottságról 1979-ben mondott le, klubcsapatában azonban egészen 1993-ig folytatta pályafutását.

Eredményekben gazdag, hosszú karrierje alatt kilenc világ- és kilenc Európa-bajnokságon játszott.

 

A rovat legfrissebb hírei