Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakos


34 éves korában elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

fotó: MTI / Kovács Tamás

Mindössze 34 éves korában elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok, olimpikon kajakozó – adta hírül a Magyar Kajak-kenu Szövetség. Az MTI megkeresésére Csécsi Soma rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy XVIII. kerületi lakásban megtalált személy halálával kapcsolatban "idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel" a rendőrség helyszíni szemléje nyomán, a körülményeket a továbbiakban közigazgatási eljárásban vizsgálják.

Dudás Miklós az ifjúsági és az U23-as korosztályban is szerzett világbajnoki címeket, a felnőttek között pedig 2014-ben, Moszkvában, a 4x200 méteres váltó tagjaként - Tótka Sándor, Hérics Dávid és Nádas Bence csapattársaként - lett vb-aranyérmes. Emellett volt két vb-bronza és egy-egy Európa-bajnoki ezüst- és bronzérme is. A 2012-es, londoni olimpián K-1 200 méteren a hatodik helyen végzett.

A 2015-ös Európa Játékokon K-1 200 méteren nyert, de ettől az eredményétől utólag megfosztották, mert a doppingmintájában tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak. Eltiltották, ennek lejárta után 2018-ban visszatért, majd 2021 elején visszavonult az élsporttól.

A halálának körülményei egyelőre nem ismertek.

A rovat legfrissebb hírei