Elvesztette első idénybeli mérkőzését a magyar kosaras világsztár


Hiába játszott nagyon jól a magyar válogatott kosarasunk, mégsem sikerült a győzelem.

Hanga Ádám 10 pontot dobott a harmadik fordulóban a MoraBank Andorra ellen idegenben. A katalánok végül egy izgalmas és szoros mérkőzésen 86-84-re alulmaradtak vasárnap a spanyol ABC Liga harmadik fordulójában, mellyel lecsúsztak a tabella hatodik helyére. Hozzá kell tenni viszont, hogy két nappal előtte Isztambulban az Euroligában győzelmet arattak az Anadolu Efes ellen, mely sok energiát kivett a csapatból.

 

Fotó: www.fcbarcelona.com

 

A katalánok 30 éves magyar irányítója így nyilatkozott az MTI-nek: Kemény meneten vagyunk túl, szombaton hajnalban értünk haza a győztes isztambuli Euroliga-meccsünkről, edzettünk egyet, aztán indultunk Andorrába, ahonnan ma reggel érkeztünk meg. Utóbbi mérkőzéssel természetesen nem vagyok elégedett, de ez Európa legerősebb bajnoksága, és nagyon nehéz idegenben nyerni”

A Barcelona két győzelemmel kezdte az idényt, melyet megelőzve szeptemberben 89-79-re elvesztette a spanyol Szuperkupát a Real Madrid ellen. A 201 centis magyar kosaras 16 perc alatt 3 pontot és 3 lepattanót gyűjtött csapatának.

 

Fotó: www.fcbarcelona.com

 

Az elvesztett Szuperkupa döntő illetve a hétvégi botlás ellenére Hanga Ádám bizakodva néz előre a bajnoki idényre, főleg azért mert a keret átalakult a nyár folyamán és az NBA-ből érkezett Nikola Mirotic vagy a CSZKA Moszkvával kétszeres Euroliga-bajnok Cory Higgins személyében remek játékosok érkeztek a tavaly bajnoki ezüstöt szerző Barcelonába. Már csak szerb Svetislav Pesic vezetőedzőn múlik, hogy mennyire hamar tudja jó csapattá gyúrni a társaságot. 

"A léc ugyanott van, mint tavaly, a bajnoki címért és sorozatban harmadik kupagyőzelmünkért küzdünk, emellett az Euroliga Final Fourba is jó lenne bejutniRészben a sérülések miatt most más a szerepköröm, jelenleg irányító vagyok, ami 30 évesen komoly kihívás. Nem az a feladatom, hogy 20-30 pontokat dobjak, hanem hogy mozgassam a csapatot, és élen járjak a védekezésben is.” – vázolta a terveket és új feladatai Hanga Ádám, aki 2017-ben érkezett Barcelonába és nyáron hosszabbított szerződést a gránátvörös-kékekkel. "Nagyon szeretek a Barcában játszani. Nyáron 2022-ig szerződést hosszabbítottam, amely opcionálisan egy évvel meghosszabbítható, ezzel együtt szeretnék minél tovább itt maradni."

A Kosárcsapat az Camp Nou gyepén mutatta be a tavaly februárban elhódított Spanyol Királyi Kupa trófeáját Fotó: www.fcbarcelona.com

A válogatott szereplésről elmondta, hogy nagyon szeretne ott lenni a 2021-es Világbajnokságon, de még mindig rendezetlen a helyzet az Euroliga és a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) között, akik képtelenek megegyezni a versenynaptár kialakításában, így a legtöbb játékos a fizetésüket biztosító klubcsapatuk Euroliga-mérkőzéseit választja a válogatottbeli szereplés helyett.

 

Hanga Ádám címeres mezben  fotó: fiba.basketball.com

Nyilván a klubtól ígyis-úgyis meg fogom kapni a fizetésemet, ez tény, de én például hosszú távon tervezek a Barcelonával. Nagyon kényes téma, és nagyon remélem, hogy meg fog oldódni. Fölösleges stressz, ami elkerülhető lenne azzal, ha az Euroliga és a FIBA elkezdene kommunikálni egymással, és valamilyen megoldást találnának, és nem azt mondanák, hogy majd lesz, ami lesz, és inkább a játékosokra hagyjuk, hogy döntsenek. Az lesz a vége, hogy a FIBA-nál nem is a legjobb válogatott játékosok játszanak majd, pedig az lenne a cél, hogy eladják a legeslegjobb kosárlabdát Európában, márpedig, ha az euroligás játékosok nem mennek el a válogatottakba, akkor nyilván a játéknak nem lesz ugyanaz a minősége. Nagyon érdekes ez a téma, és nagyon remélem, hogy még fogok tudni játszani a válogatottban, de egyelőre úgy néz ki, hogy ez nagyon nehéz lesz, főleg a szezon közbeni mérkőzéseken” – nyilatkozta még tavaly januárban a DIGI Sport Eurostep magazinjának Hanga Ádám.


 

 

A rovat legfrissebb hírei