A vasemberek királya
Magyar indulója is van a nemrégiben Mexikóban megkezdődött elképesztő versenynek.
Amikor az egyszerű ember a versenyszerű sportra gondol elsősorban a verseny, a küzdelem, a mindennapi fizikai megterhelés, az áldozatok, a lemondások és főleg a vele született tehetség jut az eszébe. Mindemellett viszont van egy kulcstényező, melyet a legtöbben nem sorolnánk az első helyekre és ez nem más, mint az akaraterő. Bármilyen sporthoz legyen az tömegsport vagy versenyszerű sport nagy akaraterő szükséges, viszont létezik egy olyan kategória, melyet extrém sportnak nevezünk, és ide elengedhetetlen a maximális akaraterő.
Szentgyörgyi Albert biokémikus, a C-vitamin felfedezője a következőképpen határozta meg a sport fogalmát 1930-ban: “A sport, az nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb és legnemesebb nevelő eszköze. A sport fogalma azonban nem tévesztendő össze puszta testi ügyességgel, a rekordhajhászással, a nyereségvadászással és a legutóbbiakkal együtt járó primadonnáskodásokkal. Az utóbbiaknak nemcsak, hogy a sporthoz semmi közük, de a sportnak egyenesen ellenségei. A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életre való nemes küzdelem szimbóluma.”
Miért is fontos belegondolnunk ezekbe a dolgokba? A következő sorok inspirálóak lehetnek bárki számára ha az akaraterő kerül szóba.
Fotó: facebook
Szőnyi Ferenc négy gyermekes komáromi építkezési vállalkozó, október 5.-én állt rajthoz Mexikóban az IUTA (International Ultra Triathlon Association) által szervezett Deca Iron Triathlon (magyarul Hússzoros Vasember) rajtjához, mely verseny azóta is zajlik. A cél emberi léptékkel szinte elképzelhetetlen: 76 km úszás, 3600 km kerékpározás, illetve 844 km szaladás (vagyis 20 maratoni távolság). Elképzelni és belegondolni is hátborzongató. Szerencsére az 55 éves sportoló triatlonistának nem ismeretlen ez a távolság, többször teljesítette már, többek közt 2010-ben amikor elsőként szakította át a célszalagot 482 órás idővel, ami azt jelenti, hogy két hétig éjjel-nappal csak versenyzett napi pár óra alvással. Ferenc most arra készül, hogy javít saját idején Monterreyben, ahol rajta kívül még 13-an vágtak neki az elképesztő versenynek.
forrás: facebook
Szintén nem elhanyagolható, hogy Szőnyi Ferenc a 40-es éveihez közeledvén tette meg első lépéseit a sport területén. Hamar rájött, hogy főleg hosszútávfutásban és hosszabb kerékpár távokon tud jól teljesíteni. Ennek okán triatlonozásba kezdett, azon belül is a vasemberek közé kívánt bekerülni. 2007 a szárnybontogatás éve volt. Az első dupla Ironman versenyén, 2008-ban szinte még ismeretlen volt a hazai versenyzők között is, ám nem csak itt szerepelt várakozásokon felül (4. helyezett Bonyhádon), hanem a sportág megdöbbenésére még ebben az évben harmadikként ért célba a Mexikóban megrendezésre kerülő 10-szeres Ironman versenyen, ahol egyben kellett teljesíteni a távokat. A következő évben a hazai sikerek után több külföldi Ironman versenyen is dobogó közelbe került, majd Mexikóba visszatérve megnyerte a versenyt. A megszerzett pontok segítségével nem csak rekorddöntő lett, hanem világbajnok is egyben.
forrás: facebook
A 2009-es Mexikói 10-szeres Ironman alkalmával megdöntötte a világrekordot is: 114 óra 59 percre javította a korábbi rekordot. A verseny során a klasszikus Ironman táv tízszeresét kellett teljesíteniük: egymás után 10 Ironman távot 10 nap alatt (38 km úszás, 1800 km kerékpár, 422 szaladás).
forrás: facebook
Szőnyi Ferencet “Racemachine”-nak azaz “Versenygép”-nek becézik, és szintén a nevéhez fűződik, hogy kétszer teljesítette az egyik leghosszabb, legnehezebb szárazföldi versenyt, a Spartathlont (245,3 km), és az egyik leghosszabb kerékpáros versenyt is, a Race Across America-t (4800 km). Mi több, 2013-ban a Garda tó partján rajthoz állt az első alkalommal megrendezett Triple Deca Ironman versenyen, mely során 30 nap alatt kellett teljesíteni 30 Ironman Triatlont. Akkor csak a második lett, de külön érdekesség, hogy a győztes szintén egy magyar versenyző volt, Rokob József 356 óra 33 perces idővel, mely azóta is világrekord.
Rokob József világrekorder Triple Deca Ironman fotó: swissultra.ch
Szintén nagy büszkeség, hogy 2017-ben Szőnyi egyedüliként telesítette a világ legnehezebb futóversenyének nevezett Hell Ultra Running-ot, melyet a Himalája Hágóin rendeztek, és 120 óra alatt kellett lefutni 480 kilométert, 10 ezer méteres szintemelkedéssel. Ezen a versenyen addig még soha nem ért senki célba addig.
fotó: facebook
Forrás: thehellrace.com
Ferenc azóta már hétfőn végzett az úszással, 58 óra 18 perc alatt, ami azt jelenti, hogy durván két és fél napot töltött a vízben 1-1 óra megszakítással. Számára ez a legnehezebb szám mindig, napokon át rendkívül megterhelő a klóros víz a szemeknek, a nyálkahártyának és az úszóruhából kilógó, folyamatosan felázó bőrfelületeknek. Ráadásul a vízben töltött hosszú idő alatt szinte megáll az ember emésztése, így nem kis megpróbáltatás a 760 hossz a medencében, mely után gyorsan pótolni az elveszett kalóriákat, helyrerakni a bélflórát és nyeregbe pattanni.
Jelenleg már boldogan rója a köröket a biciklijén, ez az ő terepe. Azt azért tudni kell, itt is idegőrlő a monotonitás, a 7,02 km-es pályán összesen 512 kört kell megtenniük a versenyzőknek. Körbe-körbe-körbe...majd egy héten keresztül! Majd ezt fogja követni 20 maratoni táv.
fotó: Facebook