Juhász Dorka igyekszik megőrizni az itthon szerzett értékeit
Az Ohio State Buckeyes magyar légiósa azt is elárulta, miben jobb a magyar kosárlabda az amerikainál
fotó: A Ratgéber Akadémia facebook oldala
A Rátgéber Akadémián 2012 óta nevelkedő Juhász Dorka korosztálya egyik legnagyobb tehetsége, aki az amerikai egyetemi bajnokság egyik topcsapatában, az Ohio State-ben is hamar letette névjegyét 2019-es átigazolása után.
A magyar légiós továbbra sem feledkezett meg szülővárosáról és nevelő együtteséről, amelyiknek különleges online interjút adott közösségi médián keresztül.
Juhász Dorka elmondta, hogyan készülnek csapatával:
“Hétfőtől szombatig minden nap van egy három órás csapatedzésünk, emellett egy óra egyéni edzés plusz egy óra erőnléti edzés a csapattal.”
Dorka az is elárulta, hogy az édesanyja miatt kezdett el kosárlabdázni, aki szintén kosaras volt, és gyermekkorában kazettákról nézte a mérkőzéseit.
“Minden lejátszott mérkőzésem után volt egy beszélgetésünk, és mindig reméltem, hogy büszkévé tettem.”
Dorka a legnagyobb eredményének azt tartja, hogy a válogatottban szerzett térdsérülése után ismét fel tudott állni és vissza tudott térni a pályára.
“Egy nagyon jó első szezont tudhatok magam mögött Amerikában. Szemmel láthatóan egyre magabiztosabb vagyok, egy másik országban, ahol egyedül vagyok, a családom nélkül. Ennek köszönhetően felnőttem. Ezt elmondhatom a kosárlabda szempontjából is, és magánéleti szempontból is, hiszen önálló lettem.”
A hamarosan 21. életévét betöltő Dorka arról is beszélt, hogy mi az amit a hazai kosárlabdában meghonosítana Amerikából, de ugyanúgy mi az amit Amerikába importálna Magyarországról:
“Amit Magyarországra hoznék Amerikából, az az egyetemi sport és ezen belül kosárlabda hangulata. Itt nagyon komolyan veszik.
Amit otthonról ide hoznék az a csapatjáték lenne, hiszen úgy gondolom, hogy Magyarországon sokkal jobb és élvezetesebb a kosárlabda, mivel a csapat együtt játszik. Amerikában ehhez képest sokkal több az egyénieskedés. Ezen mindenképp jó lenne változtatni. Nem szeretném elveszíteni azokat az értékeket, amelyeket Magyarországon tanultam.”
Azt is elárulta, hogy a legjobban a családja, a kutyusa, a magyar konyha, na meg természetesen Pécs és a pécsi hangulat, a barátságos hazai közeg hiányzik neki Ohióban.
Kövess minket facebook-on: