Elstartolt a 2021-es Dakar-rali
Vegyesen alakult a magyar motorosok számára a verseny első szakasza
fotó: racinglifenews.com
A megfelelő biztonsági előírásokat betartva elrajtolt a 2021-es Dakar-rali.
A szombati, 11 kilométeres prológ után vasárnap a Dzsidda és Bisha közötti 623 kilométer várt a mezőnyre, amiből 277 kilométer volt a mért etap.
Az első etap térképe
fotó: prosport.ro
A határon túli magyar motorosok közül Gyenes Emánuel kiválóan teljesített, Saghmeister Gábornak viszont nem úgy sikerült az első nap, mint ahogyan tervezte
Gyenes Emánuel kiválóan teljesített és vezeti a szerelő nélküli kategóriát. A mezőnynek már az első nap kemény volt a Dakaron, hiszen a szervezők olyan pályát jelöltek ki, amelyből csak a dűnék hiányoztak. A szatmári motoros az időmérőn még óvatos volt, vasárnap azonban már húzta a gázt és a 277 kilométeres mért szakaszt kereken 4 óra alatt fejezte be, ami összesítettben a 34. helyhez volt elegendő, a Mále Moto géposztályban pedig az élre tört.
„Elég érdekes nap volt. Egy rész, olyan 15 kilométer tiszta kő volt, olyan mintha a Holdon lettünk volna. Kettesben mentünk tizenvalahány kilométert. Emiatt nagyon lassan mentek a kilométerek. Kerek kövek voltak, nagyon könnyen el lehetett esni. Én egyszer le is tettem a motrot, persze nagyon kis sebességnél, és így nem volt semmi baj” - mondta az erdélyi motoros a PannonRTV-nek.
Saghmeister Gábornak nem úgy sikerült az első nap, mint ahogyan tervezte, a célba csak a 89-ik helyen ért be és összetettben is ezt a pozíciót foglalja el.
„Az első hetven kilométert jól éreztem, tudtam haladni. Vajdasági terep volt, homokos, kemény talaj, nagyon jól éreztem a motoron is magam. Jól navigáltam, több helyen mások eltévedtek, én jól kihúztam magam ezekből a helyzetekből. Utána jöttek a kövek, amikkel nem tudok mit kezdeni. Gond van a jobb térdemmel, és ha letenném a lábam kellemetlenül, akkor biztosan kifordulna, és nem tudnám folytani a versenyt.”- nyilatkozta a vajdasági motoros.
Az autósok közt Szalay Balázs, Bunkoczi László páros az Opel Dakar Team Facebook-oldala szerint remekül kezdte a napot, sokáig kiváló tempóban haladtak és az 51. helyről folyamatosan léptek előre. A harmadik ellenörző pontnál már a 40. pozícióban voltak, azt követően viszont komoly technikai probplémájuk támadt, a kormányművűk sérült meg, így még mindig nem értek célba.
Szépen teljesített a Fazekas Károly vezette magyar kamionos egység, amely a 16. idővel teljesítette a távot és az első szakaszt követően a 19-dik helyen áll.
A mezőny 13 szakaszon 7658 kilométert tesz meg a január 15-i dzsiddai befutóig.
A második napon a Bisa-Wadi ad Dawaszir közötti 457 kilométeres mért szakasz vár a versenyzőkre.
Forrás: PannonRTV.com
Kövess minket facebook-on: