Molnár Martin rögtön az első futamán megszerezte első brit F3-as dobogóját


A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton Silverstone-ban

fotó: m4sport.hu

A versenyző menedzsmentjének közleménye szerint a Rodin Motorsport 17 esztendős pilótája az első sorból kezdhette a viadalt, amin remek rajt után az élre állt és egy ideig vezetett is.

Molnárt végül Nikita Bedrin mögött a második helyen intették le, így rögtön az első futamán összejött neki a dobogó a brit F3-ban.

"Jól sikerült a rajtom, egyből átvettem a vezetést, az első kör végére pedig már három másodperccel vezettem. Utána sajnos nem volt jó a tempóm, utolértek és visszaestem a második helyre, aztán jött egy safety car, ami jókor érkezett, mert kicsit vissza tudtam hűteni a gumikat. Ez sokat segített abban, hogy megőrizzem a második helyet. Este még ki kell elemeznünk, hogy mit kellett volna jobban csinálni és mitől lehetett volna jobb tempóm, mert ebből futamgyőzelem is lehetett volna. Meglátjuk, hogy a holnapi futamok miként sikerülnek" – összegzett Molnár Martin.

A magyar pilótára vasárnap még két verseny vár: a második futamot magyar idő szerint 12 órától, a harmadikat 18 órától rendezik. Molnár előbbin a negyedik, utóbbin a kilencedik rajtkockából indul.

A rovat legfrissebb hírei