Elhunyt Rónaszéki András!


A Magyar Erőemelő Szövetség elnöke 71. évében rövid és súlyos betegség után halt meg

fotó: Nemzeti Versenysport Szövetség / facebook

A sportvezető halálhírét a Nemzeti Versenysport Szövetség közölte hétfőn.

Rónaszéki András 1950-ben született, 1968 óta foglalkozott az erőemeléssel, 1969-ben volt az első versenye, 1978-ban versenyzett utoljára. Az első nemzetközi bíráskodására 1993-ban Pozsonyban került sor. Nemzetközi első osztályú bíróként hatalmas elismertséget szerzett a nemzetközi, és az európai szövetség köreiben egyaránt.

A Magyar Erőemelő Szövetség 1996. február 25-én alakult, első elnökének Rónaszéki Andrást választották, aki azóta is betöltötte a tisztséget. Rónaszéki András áldozatos munkája révén alakultak ki a Magyar Erőemelő Szövetség működésének feltételei. A 2014. évtől kezdve lehetővé tette a para-fekvenyomó szakág csatlakozását a Magyar Erőemelő Szövetséghez. Irányítása alatt 129 világ- és Európa-bajnoki címet nyertek a magyar sportolók.

Halála pótolhatatlan veszteséget jelent a teljes erőemelő közösség számára. Rónaszéki Andrást a Magyar Erőemelő Szövetség saját halottjának tekinti.

forrás: Nemzeti Versenysport Szövetség

A rovat legfrissebb hírei