"Keleti Ágnes élete és munkássága maga a történelem!"


Politikusok, sportvezetők és sztársportolók is köszöntötték a 100 esztendős olimpiai bajnokot

fotó: MTI/Kovács Tamás

Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte a 100. születésnapját ünneplő legendás magyar tornászt. Az MTI-hez szombaton eljuttatott levélben Áder János azt írta: a világhírű tudós, Albert Einstein az életet egyszer a kerékpározáshoz hasonlította, mondván mindkettőre igaz, hogy "ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod". Keleti Ágnesnél "keresve sem található hitelesebb bizonyság e gondolat igazságára", hiszen örökös bajnokként mind a mai napig tanúságot tesz róla, hogy a sport, a mozgás elsősorban élmény, harmónia és egyensúly, csak azután versengés. "Önt a történelem, a sors küzdeni tanította, hogy aztán tehetsége kiteljesítésével, világraszóló sikereivel maga is kitartásra tanítson másokat. Tornászeredményeivel büszkeséget szerzett, edzői hivatástudatával példát adott sokaknak" - olvasható a levélben, amelyben Áder János szerencsésnek mondja magát, amiért az elmúlt években személyesen is megismerhette Keleti Ágnes "ifjakat megszégyenítő lendületét", és megtapasztalhatta "irigylésre méltó életszeretetét." A köztársasági elnök a levélben megköszönte a tornásznak, hogy miként eddig, "e mélységes tisztelet érdemlő, kerek évfordulón" sem csupán az olimpiai és világbajnoki érmektől fényes, dicső múltra emlékeztet, hanem arra is, hogy mindig, minden életkorban derűvel, bizakodva, céltudatosan kell élni. "Isten éltesse, és tartsa meg további jó egészségben, erőben, egyensúlyban!" - fejezte ki jó kívánságait Áder János.

Orbán Viktor a közösségi médiában megjelent videóban üdvözölte Keleti Ágnest. A miniszterelnök úgy fogalmazott: "mi, magyarok azt gondoljuk, hogy a sors a nehezebb utat szánta nekünk. Fantasztikus, de nehéz hely Magyarország: birodalmak veszik körbe, és mindig küzdenünk kellett az életünkért, szabadságunkért, függetlenségünkért.Nem csak nehezebb út jutott nekünk. A Jóisten küld nekünk - és a múltban is küldött - nagyszerű hősöket, akik példát mutattak, kiragadtak minket a hétköznapok nehézségeiből. Példát mutattak kitartásból, elszántságból, fantasztikus teljesítményből, sőt hazaszeretetből is. Olyan hősöket, akiknek a tiszteletére többször is eljátszották a Himnuszt, és a dobogó tetején állva láthatták, ahogy a magyar zászló kúszik fel a legmagasabbra" - mondta.  Hozzáfűzte, hogy ilyen hőst köszöntünk ma 100. születésnapján.  Isten éltesse, és tartsa meg még sokáig erőben, jó egészségben Keleti Ágnest, Magyarország ötszörös olimpiai bajnokát és a nemzet sportolóját! - fejezte ki jó kívánságait Orbán Viktor.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) első embere, valamint Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Vékássy Bálint főtitkár is felköszöntötte a világ legidősebb olimpiai bajnokát századik születésnapja alkalmából.
Thomas Bach levélben, majd telefonon is gratulált az olimpiai bajnokok doyenjének. A német sportdiplomata - a MOB beszámolója szerint - a magyar tornászlegenda olimpiai mozgalomban betöltött szerepét, példaértékű pályafutását méltatta, majd jó egészséget kívánt neki. A kihangosított telefonhívásban kiemelte, hogy Keleti Ágnes a nehéz történelmi időszakokban is mindvégig megtartotta emberi méltóságát.

Kulcsár Krisztián és Vékássy Bálint a nemzet sportolóját budapesti lakásában személyesen kereste fel szombat délelőtt, hogy az olimpiai család jókívánságait tolmácsolják. Ott volt velük Nébald György, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke és Altorjai Sándor, a hazai tornaszövetség főtitkára is.

A MOB-elnök több ajándékot is átnyújtott Keleti Ágnesnek. A nemzet sportolója a NOB-tól egy ötkarikás medállal ellátott nyakláncot kapott, amelyet - a közlemény szerint - azonnal fel is vett. A MOB a százgyertyás torta és a virágcsokor mellett egy különlegességgel is kedveskedett: a bajnoknő az első újkori magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd győzelmi érmének másolatát vehette át.
    
Kulcsár Krisztián levélben is köszöntötte az ötszörös olimpiai bajnokot. "Egy csodálatos jubileumhoz érkeztél, ami keveseknek adatik meg. Hálásak vagyunk mindazért, amit gazdag életed során tettél mindkét hazádért, az olimpiai mozgalomért és saját sportágadért. Egyedülálló pályád hatalmas büszkeséggel tölti el a magyar olimpiai család minden tagját" - írta.

A nemzetközi sportközösség nevében Mark Spitz és Nadia Comaneci is köszöntötte Keleti Ágnest.

A kilencszeres ötkarikás aranyérmes amerikai úszó, valamint tornász honfitársa, a román származású, ötszörös bajnok Comaneci - aki a játékok történetében elsőként kapott gyakorlatára maximális tíz pontot -, az M4 Sport-Az Év sportolója gála 2020 Facebook-oldalán üzent Keleti Ágnesnek.

Spitz kiemelte: az egész világ csodálja Keleti tornában elért sikereit, és boldog, hogy a tornát és nem az úszást választotta, hiszen számára sokkal nehezebb lett volna úgy eredményesnek lenni. Comaneci az élet minden területén harcos és elszánt embernek nevezte Keleti Ágnest, aki a Helsinkiben és Melbourne-ben elért sikereivel inspirálta őt Romániában felnövő kislányként.
   
A gálára küldött videóüzenetben köszöntötte a legidősebb olimpiai bajnokot Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is, aki felidézte Keleti Ágnes életútját, emlékeztett arra, hogy tíz olimpiai érme közül öt arany volt, és hogy 2017-ben megkapta a legmagasabb szintű izraeli polgári kitüntetést az izraeli sportért tett szolgálataiért.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Életmű-díjjal ismeri el Keleti Ágnes pályafutását. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Csisztu Zsuzsa MSÚSZ-alelnök - maga is tornász olimpikon - közösen adja át neki a díjat, amiről a felvételt már rögzítették.
    
"Élete és munkássága maga a történelem, és minden sportoló és nem sportoló számára példaértékű. Irigylésre méltó energikussága, aktivitása és vidámsága, amelyet megismerhettem találkozásaink során. És hogy mi a hosszú élet titka? Elárulta: az egészséges életmód, a rendszeres mozgás és a pozitív életszemlélet, na és a Szeretet. Isten éltesse Ági nénit még nagyon sokáig erőben, egészségben, boldogságban!" - írta szombati Facebook-bejegyzésében Szabó Tünde.
    
A díjátadót hétfőn, a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül tartják meg a Nemzeti Színházban kialakított stúdióban. Az eseményt 19.45-től közvetíti az M4 Sport.


A rovat legfrissebb hírei