Futócipőben a magyarságért

fotó: Juhos Gábor / Facebook

A napokban jelent meg Menyőből az angyal negyedmaraton című írásom, mely Juhos Gábor maratonfutóról szólt, akinek az ötletére negyedmaratont szerveztek Menyőben, az 1989-es temesvári forradalom 30. évfordulójának záróeseményeként. Mint a cikk befejezésében is ígértem, most bemutatjuk Juhos Gábort, aki mögött fizikai és lelki értelemben is hosszú út kígyózik. Baráti távolságból nézve, a szaladás az élete. Túl van kb. kétszáz lefutott maratoni távon (42,195 km) nem számítva az edzési kilométereket, de önmagában a számok még nem motiváltak volna tollhegyre kapni a személyét. Gábor története azért különleges, mert nem öncélúan szalad, hanem folyamatosan felkarol egy-egy a magyarság számára fontos ügyet, melyet szaladásaival népszerűsít, és felhívja rájuk a figyelmet. Amolyan “futó prófétaként” viszi magával azokat az értékeket és üzeneteket melyekben hisz és fontosnak tart. Gábor egy saját alapítású kis cég keretében gyógyászati segédeszközöket forgalmaz, így a civil életben is jellemző rá a szociális érzékenység, és a rászorultakon való segítség. Ha épp nem valami fontos célért szalad, akkor van, hogy edzés közben egy vak fiút vezet, és segíti, hogy ő is sportolni tudjon. Több éve ismerem Gábort, kétszer jómagam is csatlakoztam egy-egy szaladásához. Igazi lelki embert ismertem meg benne, akinek a története példaértékű lehet mindenki számára, aki kiutat keres a mai elhidegült és rohanó világban.

Mikor szaladtad az első maratonodat és miért?

Esetemben a hosszútávfutás két nagy periódust ölel fel. Az első, kora gyermekkoromtól egészen 2012-ig, amikor úgy futottam, hogy soha nem mértem sem a távot sem pedig az időt. A második periódus 2012 márciusában egy sikertelen öngyilkossági kísérlettel kezdődött. A szándékot szülő körülményhez az addig harmonikus családi hátterem hirtelen elvesztése szolgáltatta az okot, amit azóta sem és valószínűleg soha nem fogok tudni feldolgozni. Kapóra jött egy felvidéki jó barátom első 50 maratonját leíró ajándékba kapott könyve, amelyben leírja, hogy valamelyik egyesült államok-béli versenyen egy futótársa a célban összeesett és meghalt. Korábban már volt egy gyógyszeres kísérletem, de túléltem, s mivel meglehetősen gyáva vagyok, nem mertem bevállalni egy újabbat, csak a gondolattal kísérleteztem. Nos ilyen lelki állapotban ért a maraton felkészülés nélkül ötlete. (itt jegyzem meg, szakírók szerint a maratoni táv -42,195 km- bevállalása két év specifikus futóedzés után javallott). Én nem edzettem rá egyáltalán, több hónapi mély depresszióban, bezárkózva töltött, legyengült állapotban vágtam neki a 42 km-nek, s bár mindent beleadtam, túléltem. Ekkor kénytelen voltam levonni azt a spirituális következtetést, hogy az élet és egyben a halál Ura sem fogadóórájában, sem azon kívül, még nem akar fogadni.

Számoltad-e összesen hány maratont szaladtál azóta?

Az első maratoni táv lefutása óta közel kétszázszor futottam maratoni vagy afölötti távot, döntően nemzetközi versenyeken, illetve Erdélyben és Felvidéken nemzeti ügyeket szolgálva.


fotó: Székelyhon.ro

Mi motivál szaladás közben?

Bizonyos családi események következtében számomra nem maradt más, csak rossz választási lehetőség antidepresszáns gyanánt, nevezetesen: az alkohol, a drog és az öngyilkosság. Az alkoholt csak kismértékben bírom, kísérleteztem vele, de éppen az ellenkezőjét értem el a várt hatásnak, ugyanis felerősítette az aktuális hangulatomat. A drogtól irtózok még a fogalomtól is menekülési kényszerem van, azt sem tudom, hogy néz ki. Maradt az utóbbi, ami elvileg megszüntetett volna minden fájdalmat ha elég ügyes vagyok. El is indultam, méghozzá ígéretes sebességgel a halál völgyében, de kisvártatva egy virágmezőn találtam magam, ahol a halálba menekülés kényszere oly mértékben erodálódott a gondolataimban, hogy a célba érkezés után is vissza akartam térni oda, azaz a mindig mezei virágokkal tarkított futómerőre. Azóta ez a gyógyszerem. Olyan antidepresszáns, ami mellékhatások nélkül hat, ingyen van és bármikor rendelkezésre áll. Merthogy az ember lábai mindig kéznél vannak, ugye. Röviden, ha a fájdalom a lelkemben átlépi a fájdalomküszöbömet, futócipőt húzok és „beveszem a gyógyszeremet”. És a Jóistem ezt figyeli, így szorgalmam jutalmaként kapom tőle a sportos, viszonylag egészséges életet bónusz gyanánt. Hát ezek motiválnak.

Egyszer láttam egy dokumentumfilmet, amelyben a hozzád hasonló ultrasportolók életét és végül is a motivációjukat mutatta be a rendező. Mint ahogy te is mesélted a saját példádat, a film is azt mutatja be, hogy sokan azért kezdenek el futni hirtelen, mert valami nehézség, törés van az életükben, amit nem tudnak feldolgozni, de olyat is mutatott, aki egy adott pillanatban hirtelen futás közben megállt, feldolgozta a problémáját, és többet nem kívánt már futni. Tipikus Forest Gump történet. Mi a véleményed erről?

Nem láttam ezt a filmet, de nagyon életszagúnak hangzik. Tapasztalom én is, hogy nagyon sokan menekülnek a futás világába egy feldolgozhatatlan lelki trauma hatására. Sokáig azt hittem én vagyok az egyetlen, de ahogy megismertem sok-sok futótársamat azt kell mondjam, hogy túlreprezentáltak vagyunk a futóközösségen belül. Olyanról még nem hallottam, hogy valakinek futás közben bekattant volna a megoldás és visszafordult, de filmben jól hangzik. Az én esetemben ez ki van zárva, de ha netán valami csoda történne, én akkor sem tudnám abbahagyni, hisz annyit köszönhetek ennek a sportnak, magát az életet is.


Reformaraton 2016. Juhos Gábor és társai futva hozták el Wittenbergből 500 Kárpát medencei protestáns templom kapujának ünnepi díszét; a Lutheri 95 pontot
fotó: Juhos Gábor / Facebook

Hogyan lépsz túl a holtpontokon?

Hálát adok a Teremtőmnek érte, de én még soha nem kényszerültem feladni sem versenyt, sem más célt szolgáló futó vállalásomat, annak ellenére, hogy mindig van holtpont, voltam már sérült is és volt olyan is, hogy már eleve betegen indultam el. Kellő tapasztalattal a háta mögött az ember megtanulja kezelni a bármikor bekövetkezhető holtpontokat. A maratonfutás akaraterőről szól, nagyon sok kell belőle és jól kell gazdálkodni vele, mert komoly veszélyei vannak. Az általam futott közel kétszáz versenyen a végzet már három sporttársnak vonta vissza örökre az életengedélyét.

Hány maratont szaladtál zsinórban egymás után?

A leghosszabb táv, amit maratoni távokra bontva futottam egymás utáni napokon a ViaRevulutiae néven ismert 720 km a romániai forradalom áldozatainak emlékére futottam 12 + 4 azaz 16 nap alatt, a 12-ik nap után megszakítva.


Via Revolutiae 2014  fotó: Mohácsi László

Hogyan edzel?

Kedvező időjárás esetén minden reggel felfutunk Tobi kutyámmal a Gellért-hegyre, majd ott körözünk a citadella körül, aztán vissza a Magyar utcáig ahol lakunk. Ez általában 10 km-t jelent, de előfordul több is kevesebb is, ha késésben vagyok a munkahelyemre. Néha velünk jön egy vak fiú, akit én vezetek az edzőfutásokon. A szabadság szobor melletti terület adottságait kihasználva szoktunk nyújtó gyakorlatokat végezni, illetve felsőtesti erőgyakorlatokat. Jellemzően esti órákban futunk a Margit-szigetre és vissza a budai rakparton, ez kb. 18 km. Ezt hetente kétszer csináljuk, versenyre készülve többször is, de versenysűrűségtől függően el is marad. Ha hetente futok versenyen, nem fárasztom le magam hét közbeni edzéssel.


Juhos Gábor a kárpátaljai magyarok helyzetére próbálja felhívni a figyelmet
fotó: Juhos Gábor / Facebook

Ez már életforma nálad, de mit gondolsz, eljöhet az a pont, amikor nem akarsz többet szaladni?

Ha csak az akaratomon múlna, biztosan nem, de nyilván tisztában vagyok azzal, hogy az emberi élet véges, az erő pedig fokozatosan párolog az izmokból. Én szerencsés alkat vagyok, viszonylag gyorsan regenerálódok és minden futóesemény után újjá születek. Arra kérem a Jóistent, ha már annyi mindent elvett tőlem, ezt az egyet, a futóképességet hagyja meg nekem életem végéig, tartson az bármeddig.

Milyen ügyeket karoltál fel? Melyek voltak a legfontosabb szaladásaid?

2013 tavaszán részt vettem egy felvidéki kopjafától kopjafáig elnevezésű 555 km váltófutó eseményen, amely Európa leghosszabb belső határa mentén zajlott. Ugyan ebben az évben ősszel Székelyföld autonómia törekvési ügyét képviselve futottam 540 km-t 12 nap alatt.
2014-ben „Via Revolutiae” elnevezéssel futottam 720 km-t 16 nap alatt ily módon fejet hajtva az 1989-es forradalom nemzetiségtől független áldozatai előtt.
2017- ben Gr. Eszterházy János emlékmaraton (váltóban, kb. 500 km) és Reformaraton-500, a reformáció emlékéve tiszteletére.
2018 –ban a Vereckei hágói emlékműtől Ópusztaszerig 10 nap alatt kb. 500 km.

Többször szaladtál Erdélyért és a többi határon túlra szakadt magyar kisebbségekért. Mit jelent számodra ez az ügy? Hogyan illeszkedik be a határon túli magyarok sorsa az életedbe és felfogásodba?

Én az érmelléken születtem, s bár „vágyaimnak sólyom szárnya támadt” és sok évvel ezelőtt fészekrakó vágyaimat Budapesten bontottam ki, valójában amíg élek, oda tartozom. Emellett tiszteletbeli székely címem is kötelez, miután a Székelyföld körbefutásáért, valamint Gábor Áron szülőháza megmentéséért kitüntettek ezzel a ranggal. Ezeken túl született és gyógyíthatatlan nemzetben gondolkodó humanista vagyok, aki a Teremtőtől kapott, az átlagtól eltérő fizikai képességet boldogan használja háznépe szolgálatára.


fotó: Juhos Gábor / Facebook

Milyen érzés az amikor egy célért, meghatározott ügyért szaladsz? Plusz lendületet ad?

Saját sportigényem kielégítése céljából soha nem futnék többet egy maratoni távnál. Engem egyáltalán nem motiválnak az ultra távok. Az emberi szervezet arra van kalibrálva, hogy 30 km-ig a lábaival küzd a kilométerekkel, a következő 10 km-t a fejével gyűri le, az ezután következő 2 km-t szívvel futja, s a maradék 195 métert pedig a szemekben könnyel, imádkozva. Nos szerintem sportélményként ennyi elég. Vannak azonban ügyek, amiket a sport nyelvén mindenki számára jól érthetően lehet elmondani, s hogy a gondolati üzenet teste másokat megérintsen, szükségszerű meglepő vagy megható erőt kölcsönözni a hírnek szállítója révén. Én szívesen vállalok fel ilyen ügyeket, és mint hírvivő, amennyiben a helyzet megkívánja 42 km-nél sokkal hosszabb távot is futok. Az ilyen vállalások általában különleges lelki töltettel bírnak, magasztosabb, szentebb maga a cél, mint egy futóversenyen, s ez mindig többlet lendületet ad lábnak, szívnek, léleknek egyaránt.

Lehet ezt a missziót egy amolyan futó El Caminóhoz hasonlítani?

Ezen nem gondolkodtam még, de azt vallom, hogy nekem a futás mindig mélyen átélt imádság. A legértékesebb gondolataim olyankor fogannak és a legjózanabb lelki hangok is futás közben érik el a receptoraimat. Van benne öröm, egészség, szenvedés és katarzis élmény is, egyszóval sport és terápia, amely testet, lelket gyógyít.


Temesváron a '89-es forradalom kitörésének helyszínén 2014-ben.
fotó: Mohácsi László

Mi a következő nagy terved amiért futócipőt húzol majd?

Ha a Jóisten megsegít amatőr maratonfutói pályafutásomra a trianoni békediktátum aláírásának 100-ik gyászos évfordulója okán fogom felhelyezni a koronát elfutva Versailles (Trianon palotától) Erdély történelmi fővárosába, Kolozsvárra, amely táv véletlenszerűen(?!) 1920 km. Ezt Gergely Balázs barátommal duettben fogjuk előadni június negyedikei premierrel 45 napon át, Európa színpadán, ahol képletesen egy hosszú fűzért kifeszítve, sok-sok kapcsolódó eseményt akasztunk rá remélhetőleg számos „színésztárs” közreműködésével.


Juhos Gábornak nem ez lesz az első útja Franciaországba.
1989-ben Okos Márton barátjával tiltakozó zarándokútra mentek Budapesről Párizsba.Céljuk a romániai kisebbségelnyomás- és mintegy 2000 erdélyi falu lerombolásának terve ellen való tiltakozás volt. “Hátunkon a zsákunk, zsákunkban a házunk, így masíroztunk végig Európán a figyelem felkeltésének szándékával. Sikerült.” – emlékezett vissza Gábor
fotó: Juhos Gábor / Facebook