Idén is a rakpartról indul a V4 országúti kerékpáros viadal


A rangos nemzetközi kerékpáros versenyt nyolcadik alkalommal szervezi meg a Visegrádi Csoport

fotó: bikemag.hu

Idén július 10-én kerül sor a VIII. Visegrád 4 nemzetközi országúti kerékpáros viadal magyar etapjára, amely a Visegrádi Csoport közös versenysorozatának első állomása lesz.

Az esemény szervezőinek közleménye szerint a mezőny 2019-hez hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol és a magyarországi szakasz Pannonhalmán ér véget.

"A Visegrad 4 Bicycle Race másnap Szlovákiában folytatódik, míg a cseh, valamint a záró lengyel futamra július 17-én és 18-án kerül sor" - áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy az útvonal a korábbiakban megszokottakhoz képest csak minimálisan változik, a résztvevőknek ezúttal 157,3 kilométert kell teljesíteniük. A magyarországi verseny és a sorozat többi viadala is 1.2-es besorolással szerepel a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) naptárában.
    
A V4 kerékpárverseny magyar fordulóját ezúttal is a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület szervezi.

A rovat legfrissebb hírei