Vas Blanka idei legjobb eredményével tért vissza


A magyar kerékpáros második helyen végzett a zolderi terepkerékpáros versenyen

fotó: Hungary Sport / facebook

Vas Blanka másfél hónap kihagyás után idei legjobb eredményével folytatta a terepkerékpáros idényt, miután a második helyen végzett kedden a Heusden-Zolderben rendezett viadalon.

Az élmezőnyből nem vett részt mindenki a Superprestige-sorozatba tartozó belgiumi megméretésen, amelyen a cyclocross-szezonban eddig négy viadalon szerepelt Vas másfél hónap kihagyás után versenyzett újra.

A szakágban Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes magyar bringás az első sorból rajtolt és korán az élre került, a technikás részeken többször is ő haladt elöl.

A gyors pályát javarészt száraz körülmények jellemezték, a futós szakaszokkal, lépcsővel és átlépendő akadályokkal nehezített terepen Vas a korán kialakult ötfős élbolyban haladt.

Néhol magyar szurkolás is buzdította tekerés közben, az útvonal pedig helyenként érintette a korábban Forma-1-es nagydíjaknak is otthont adó autóversenypályát.

A hatkörös viadal negyedik körében Vas a pálya végén rövid időre el tudott szakadni riválisaitól, ám azok visszazárkóztak, a versenyt pedig végül az ezt követően ritmust váltó francia Amandine Fouquenet nyerte: mivel az üldözők között nem volt összmunka, rövid idő alatt jelentős előnyre tett szert a francia bajnok.

Vas a hajrához közeledve egy határozott kanyarvétellel egyszerre két riválisát előzte meg, majd a második helyért lesprintelte a holland Aniek van Alphent. Így idei legjobb eredményét érte el, eddig egy kilencedik hely volt a legelőkelőbb pozíciója ebben a terepkerékpáros idényben.

A magyar bajnok Bruchner Regina nem fejezte be a viadalt.

Eredmény (a procyclingstats alapján):

1. Amandine Fouquenet (francia, Arkéa - B&B Hotels) 51:03 perc

2. VAS Blanka (SD Worx-Protime) 8 másodperc hátrány

3. Aniek van Alphen (holland, Seven Racing) 9 mp h.

BRUCHNER Regina (MVM VESC) nem fejezte be.

A rovat legfrissebb hírei