Az őszi csapatban bízva


Az 1913-ban alapított péterrévei egyesület történetének harmadik bajnoki címére készül

fotó: FK Jedinstvo Bačko Petrovo Selo

Február közepe óta a Topolya–Kishegyes–Óbecse–Szenttamás–Verbász községi ligában őszi bajnoki címet szerző péterrévei Jedinstvo csapatánál is javában zajlik a felkészülés a tavaszi folytatásra.

Mihalecz Sándorék a felkészülés első szakaszában heti három alkalommal edzenek, majd március elejétől már a barátságos mérkőzéseké lesz a főszerep: a piros-fehérek március 7-én Padén lépnek pályára, egy héttel később pedig a magyarkanizsai Potisjét fogadják. A péterréveiek számára a bajnoki rajt előtti főpróbát a március 21-ei oromi vendégszereplés jelenti majd, egy héttel később pótolják ugyanis a zentagunarasi Slavija ellen elmaradt bajnokit, majd a tavaszi nyitófordulóban a nagy rivális szenttamási Mladost Radost vendégei lesznek.

A téli szünetben csak minimális változás történt a Jedinstvo játékoskeretében, a csapatot egyedül a fiatal Marko Mučibabić hagyta el, aki a Horgos együttesében folytatja. Érkező viszont nem volt, mivel a klub vezetősége úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi keret elég erős a kitűzött cél, a bajnoki cím eléréséhez.

„Az őszi idényben jól teljesítettek a fiúk, így nem akartuk új játékosokkal megbontani a csapategységet. Összetartó társaság jött össze most nálunk, remek a hangulat a pályán és az öltözőben is, így bízunk benne, hogy új igazolások nélkül is elérjük majd a célunkat” – mondta még a felkészülés megkezdése előtt Öreg Tibor klubelnök, aki egyben a csapat első számú kapusa is. Amennyiben a piros mezesek megnyerik a bajnokságot, úgy az az 1913-ban alapított egyesület történetének harmadik bajnoki címe lesz az 1977-es és 1983-as bajnoki elsőség után, amikor a Tisza Menti Ligában végeztek az élen.


A rovat legfrissebb hírei