Valter Attila bemutatkozott új csapatában


A magyar kerékpáros Egyesült Arab Emírségekben rendezett egyhetes országúti kerékpáros körversenyen kezdte az idei versenyévet

fotó: Valter Attila / facebook

Valter Attila 39. lett, ezzel az összetettbeli helyezéssel mutatkozott be új csapatában az Egyesült Arab Emírségekben rendezett egyhetes országúti kerékpáros körversenyen.

Az év első World Tour-viadalán egy hegyi szakaszon szerzett 20. hellyel és egy sík etapon végrehajtott, ám befogott szökéssel hívta fel magára a figyelmet a Groupama-FDJ 22 esztendős magyar bringása. A rendkívül magas színvonalú, erős mezőnyt felvonultató versenyen közvetlenül Valter mögött végzett a 2018-as világbajnok spanyol Alejandro Valverde, és mögötte zárt például a hétszeres Grand Tour-győztes brit Chris Froome is. A közel-keleti megmérettetést a Tour de France címvédője, a szlovén Tadej Pogacar nyerte.
    
A magyar kerékpáros a verseny után a következő gondolatokat osztotta meg a közösségi médiában:

“Úgy érzem senkinek se volt egyszerű újra mezőnyben tekerni, sokaknak ez volt az első verseny az évben, ami érződött is. Már az első szakasz első kilométerén elkezdődött az oldalszelezés, amiben végül hazaért egy csoport, így gyakorlatilag el is dőlt a verseny összetettje. Innentől teljesen más stratégiával versenyeztünk, mint ahogy terveztük, de ez egy sokkal szabadabb és lazább hangulatot teremtett a csapatban, ami lehet év elején fontosabb is a versenyek visszarázódásához, mint az eredmény. Természetesen szerettem volna egyből valami maradandót alkotni, de összességében elégedett lehetek a héttel, sikerült hasznos versenykilométereket gyűjtenem, jobban megismerkedni a csapatommal és megismerni kicsit az Emirátusokat.”


Valter a tervek szerint márciusban a katalán, majd áprilisban az alpesi körversenyen szerepel, mielőtt májusban újra rajthoz áll a Giro d'Italián.


A rovat legfrissebb hírei